A gyakorlatlan megfigyelő egyszerű sivatagnak nevezné Bara Magnát. Pedig bármerre is tekintünk, mindenfelé piramisok, dűnék vagy síkvidékek sorakoznak a horizonton. Néhol a szél olyan erővel fújja a homokszemeket, hogy még a Glatorianok vértezetét is megkarcolják.
A gyilkos forróságról sem szabad megfeledkezni. Bara Magna napja olyan ördögi hővel perzseli a sivatagot, hogy más nem is látogat oda a Csontvadászokon és az előlük kétségbeesetten menekülő kereskedőkön kívül. A homok is forró, érintése éget. Aki víz nélkül itt ragad, egy napig sem marad életben.
Szürkületkor a nap a láthatár mögé bújik, mintha egy gyorsan kioltott fáklya lenne. Ha a hőmérséklet jelentősen lecsökken, az Agorik tüzet raknak hőforrásnak. A sivatag éjjel kétszer olyan veszélyes. Ilyenkor jönnek elő barlangjaikból, sziklák és a homok alól az éjszakai ragadozók, ahová a nap elől rejtőztek. Az árnyakban a Csontvadászok akár egy tucat méternél közelebb is merészkednek a falvakhoz, és elragadják a fáklyák fényét felelőtlenül elhagyó őröket. Ahogy egy régi Agori mondás tartja: „Nappal legalább látod, honnét jön a halál”. Éjjel senkit sem ér ilyen szerencse.
Azok azonban, akik kellően ismerik Bara Magnát, tudják, hogy ez a világ sokkal több egy sivatagnál.
Ők emlékeznek azokra az időkre, amikor nem a Skrall folyó volt az egyetlen vízforrás az egykoron buja tájon. Ők tudják, hogy Tesara nem egy kis oázisként kezdte életét, hanem egy hatalmas, sűrű dzsungelnek a része volt. És még mindig hallják az oly rég a tengerpartot nyaldosó óceán hullámai fölött röpködő vízimadarak kiáltásait.
Mindez körülbelül 100000 évvel ezelőtt veszett el, amikor egy nagy katasztrófa nyomán a bolygó arculata örökre megváltozott. Azóta senkinek sincs ideje történelemórákra – mindenkinek az köti már le a figyelmét, hogyan élje meg a holnapot.

A kocsi a forró homokban haladt előre, Strakk azonban a régi arcát látta a tájnak. Ő a messzi északról jött – nem Iconox volt a hazája. Éppen csak a közelben tartózkodott, amikor a „Széttörés”-nek nevezett katasztrófa elszakította otthonától. Lehetetlenség volt visszatérni, így Strakk Iconoxban keresett menedéket. Akkor minden megváltozott: a dzsungel helyére sivatag került, és a forróság elolvasztotta a gleccsereket. Senki sem tudta, mennyi volt még hátra… és az élet azóta csak küszködés a túlélésért.