Bionicle
Bionicle
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Matoran Univerzum
     
Bara Magna
     
Történetek
     
Websorozatok
     
Képregények
     
Makuta Testvériség

Makuta Testvériség

100.000 évvel ezelőtt kreálta a száz Makutát, Mata Nui, egy zöldes anyagból, egy déli szigeten, amiket még a Nagy Lények alkottak. Nem sokkal ezután megalapult a Makuta Testvériség, a vezetői posztot pedig Makuta Miserix foglalta el. A csoport bázisa, Destral lett.

A Testvériség feladata a Matoranok védelme, és új Rahik kreálása volt. Miután a Testvériség, feloszlatta a Matoran civil háborút, Miserix, különböző régiókba jelölte ki, a többi Makutát, hogy tartsák azokat szemmel.

Miután a Teridax vezette hadsereg, legyőzte a Hat Királyság Szövetségét, akik megpróbálták meghódítani a Matoran univerzumot, Teridaxot arra inspirálta a tervük, hogy megszerezze Mata Nui-tól a hatalmat, és kitalálta a tervét. Teridax ezután meggyőzte testvéreit is, és átvette Miserix helyét, majd pedig megparancsolta Krikának, és Spiriah-nak az egykori vezér kivégzését.

Nem sokkal Teridax hatalomra lépése után, a Makuták szerves testükből, zöldes gáz alapú anyaggá, antidermisszé változtak. A hatás következtében nem volt többé semmilyen szükségletük, azonban új Protoacél páncélokat terveztettek maguknak a Nynrah Szellemekkel, ugyanis ha páncéljuk megsemmisül esszenciájuk egy idő múlva megsemmisül.

Úgy 1300 évvel ezelőtt, Teridax kómába ejtette Mata Nuit, Mutran tudásának, és Makuta Kojol vírusának segítségével. Teridax a vírus használatba vétele után, magába nyelte az általa felbérelt két Sötét Vadászt, ezzel elnyerve azok vezérének, az Árnyékos dühét, ezért kirobbant egy hatalmas háború a Sötét Vadászok és a Testvériség között.

A vírustól azonban Mata Nui nemcsak kómába esett, hanem már haldoklott is. Teridax befolyása által, Matoronak sikerült feléleszteni , így a Makuta vezér folytathatta tervének következő fázisát. Elküldte a Testvériség legjobb harcosait Karda Nuiban, így a bekövetkező Energia vihar megölte őket. Eközben Mata Nui Rendje is, hadat üzent a csoport ellen, és támadást indítottak Destral ellen. A háború során szintén sok Makuta meghalt.

Teridax ezuán megszállta Mata Nui agyát, és miután az Ignika felébresztette Mata Nuit a kómából, ő kitudta zárni Mata Nui lelkét onnan, és az Ignikába zárta, majd kilőtte magából. Terve utolsó részeként, pedig leszámolt életben maradt társaival, mivel azok tudták, hogyan győzzék le őt, Miserixet pedig egy erős illúzióba zárta.

Jelenleg már csak, Teridax és Miserix van életben az eredeti száz tag közül. Mivel csak ők vannak életben, a csoport megszűnt.

Képességek:

Minden Makuta rendelkezett, a több mint 42 Kraata erővel, és az Árnyak elemi erejével. Ezenkívül, még sok egyéb Makuta képességgel, és azzal a hatalommal, hogy képesek voltak Kraata-kat kreálni.

Miután a Tesvériség tagjai, eredeti organikus testükből, zöld esszenciává változtak, nem volt szükséges számukra a táplálkozás, alvás, lélegzés, stb... Azonban ha túl sok időt töltöttek, test nélkül, energiájuk megszűnt. Ezért, minden Makuta különleges Protoacélból készült páncélokat viseltek, amikben képesek voltak gond nélkül bármelyik képességüket használni.

Egykori tagok:

Teridax: Metru Nui Makutája, és a Testvériség egykori vezére, jelenleg Mata Nui robot testében uralkodik a Matoran univerzum felett

Miserix: A Testvériség vezére volt, mindaddig míg Teridax el nem foglalta helyét

Icarax: Karzahni egykori Makutája, teleportációs hatalmát Gorast és Vamprah zavarta meg, ezért atomjaira szakadt

Antroz: Xia Makutája és Teridax közvetlen helyettese volt, meghalt az Energia viharban

Krika: Az Északi kontinens, északi részének egykori Makutája, akit Gorast ölt meg

Gorast: A Tren Krom félsziget egykori nőnemű Makutája, aki meghalt az Energia viharban

Bitil: A déli szigetek egykori Makutája, aki meghalt az Energia viharban

Chirox: A Visorak, és Keetongu szigetének egykori Makutája, aki meghalt az Energia viharban

Mutran: A Déli kontinens központjának egykori Makutája, meghalt az Energia viharban

Vamprah: Odina régiójának Makutája, meghalt az Energia viharban

Spiriah: Zakaz egykori Makutája, akit Miserix magába nyelt

Tridax: Nynrah egykori Makutája, akit Tobduk ölt meg

 Kojol: Artakha szigetének egykori Makutája, a sziget megtámadása után Tobduk ölt meg

Stelt Makutája, aki miután elárulta Miserixnek Teridax rejtekhelyét, a Makuta elnyelte

Egykori szövetségesek:

Ahkmou: Po-Matoran aki szövetkezett Teridax-szal

Takadox: A Hat Királyság Szövetségének egykori tagja, aki elárulta a szövetséget a Testvériségnek

Bohrok másolatok: A Nynrah Szellemek által épített másolatok a Bohrokoknak, később szabotálták őket

Brutaka: Mielőtt a Testvériség gonosz nem lett Brutaka az egyik katonájuk volt, később csatlakozott Mata Nui Rendjéhez

Exo-Toa: Erős páncélzatok, melyek mesterséges intelligenciájaval rendelkeznek

Mana: Rák-szerű igen veszélyes Rahik

Mana Ko: Rahik akik a Testvériség szövetségeseinek tűntek, valójában a Rend kémei voltak

Sidorak: A Visorak horda egykori királya, megölte őt Keetongu

Roodaka: A Visorak horda egykori királynője aki egszerre szolgáltatott ki információt a Sötét Vadászoknak és a Testvériségnek is, ezért menekülnie kellett

Toa Hagah: Toa csapatok, akiknek feladata a Makuták védelmezése volt. Miután az egyik csoport rájött a Testvériség korruptálódására és ellopták tőlük a Fény maszkját, a Testvériség megölte az összes többi Toa Hagah csapatot

Pridak: Miután kilépett a Testvériség soraiból, megalkotta a Hat Királyság Szövetségét a többi öt taggal

Voporak: Egykoron a Testvériség szövetségese, jelenleg a Sötét Vadászok szövetségese

Kraaták, Rahkshik, és árnyékpiócák

Rahi Nui: Mutáns Rahi, melyet Teridax alkotott meg

Nivawk: Repülő Rahi, mely Teridax kéme volt. Később magába nyelte Teridax

Morbuzahk: Intelligens növény és Teridax kreálta, akit a Toa Metruk semmisítettek meg a Nagy Korongok segítségével

Karzahni: A Morbuzahk prototípusa, akit Teridax semmisített meg

Kraata-Kal: Mutáns Kraata akit Teridax kreált, jelenleg egy Sötét Vadász

Kereső: A Testvériség egykori szövetségese, jelenleg egy Sötét Vadász

Visorak: Chirox, Rahi kreálmánya

Árny Matoranok: Egy csapatnyi korrupt Matoran, akiket az árnyékpiócákkal korruptáltak. Később szinte mindegyik ilyen Matorant, meggyógyítottak

Vultraz: Egykori Ta-Matoran, jelenleg az utolsó Árny Matoran

Olyan lények, akik fertőzött Kanohi maszkokat viselnek

Korrupt Toák, akik a Testvériséget szolgálták

Egy hadseregnyi alternatív Takanuva, akiket Tridax változtatott át Árnyék Toákká

     
Chat
Ahhoz, hogy beszélgetni tudj, regisztrálnod kell!
     
Linkek
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.