Strakk olyan vadul csapta neki jégbaltáját az asztalnak, hogy az egy hangos roppanással majdnem ketté is hasadt. Metus idegesen fészkelődött.
- Nem! – kiáltotta Strakk. – Nem. Semmiképp sem.
Metus ennek egyáltalán nem örült. Évekig foglalkozott viadalok hirdetésével és harcosok kiképzésével. Sokuk éppoly makacs volt, mint Strakk, de azt kevesükről lehetett elmondani, hogy gondolkodás nélkül hajigálnak veszélyes tárgyakat.
Mindezt persze előre tudhatta volna. A Glatorianok sosem tesznek meg semmit sem ingyen, Strakk pedig különösen kapzsi. Iconoxban volt egy aranyköpés, miszerint Strakk még napfelkeltekor sem nyitná ki a szemét, ha nem térülne meg a fáradtság.
Felmerült benne, tán jobb lenne elfelejteni az egészet. De akkor eszébe jutott, mennyire fontos is lenne felbérelnie Strakkot.
- Tartozol nekem – emlékeztette Metus. – Gondolj csak bele, mi is lenne veled nélkülem? Ezen kívül hányszor kértem én tőled szívességet?
- Hát… Például amikor egy hónapja Kiinával kellett harcolnom – felelt Strakk. – Egy évvel ezelőtt meg megkértél, hogy segítsek kiképezni azt a vadállatot, emlékszel? Hetekig feküdtem az orvosiban, mert a fickó elfelejtette, hogy csak edzettünk. Akkor ott van még, amikor…
- Jól van, ennyi elég – szólt közbe Metus. – Nem vagyok kíváncsi az életed történetére. Csak egy gyors, könnyű munkára kérlek. Egy hét alatt meggazdagodhatsz. Benne vagy?
Szemenszedett hazugság volt. Metus gyakorta lódít, ha a harcosaival kell egyezkednie. A munka, melyet Strakknak ajánlott, egyáltalán nem volt gyors vagy könnyű. Nagy értékű Exsidiant kellett elszállítani – egy Gelunak nevezett harcos által elvesztett csata tétjét – Iconoxból Vulcanusba. A karavánok rendszerint a legrövidebb, délkeleti irányú utat választják, hogy eljussanak a tűzfaluba, keresztül az Árulás Dűnéin. Nem a legbiztonságosabb út, de elvisz a célhoz.
Azonban az elmúlt pár héten a dűnék valóságos halálcsapdákká váltak a „csontvadászok”-nak nevezett barbárok csoportjainak hála. Ismeretlen okból úgy döntöttek, megrekesztik a falvak közti kereskedelmet, és elzárják őket a külvilágtól, kiváltképp Tajunt, a víz falvát. A sivatagi utazás roppant kockázatossá vált. Számos karaván esett támadás áldozatául, sőt mi több, egyik kísérőjük sem tért vissza élve.
Iconox falva lakosainak nem volt választásuk. Ha nem tartják maguk az alkuhoz, harcosaikat kitiltják Bara Magna összes párharcából. Így találniuk kellett egy újabb utat, amelyen át biztonságosan eljuthatnak Vulcanusba.
- Had gondoljam át – mondta Strakk. – Szóval egy áruval megrakott szekeret akarsz küldeni keletre, át a Feketetüske-hegységen, aztán délre a Sötét Zuhatagokon keresztül a Rémkanyonba? Mindegyik egyenként is veszélyesebb, mint egy napszúrást kapott sivatagi denevér! És azt akarod, hogy én kísérjem a konvojt?
- Úgy valahogy – bólintott Metus.
- Nem – ismételte Strakk. – Én Glatorian vagyok. Azért fizetnek, hogy harcoljak azért, amit a falvam meg akar szerezni egy másik falutól. Nem vagyok testőr, nyomkövető, vagy hírnök. Más Glatorianokkal küzdök, nem pedig csontvadászokkal. Van nekik egy csúnya szokásuk, hogy megrövidítik mások életét.
Metus tudta, hogy Strakknak e tekintetben teljesen igaza volt. Nem szabad betolakodni a csontvadászok területére, ha ki is lehet kerülni. Hátasaiknak, a sziklaparipáknak, több sornyi foguk van, farkukon pedig mérgező fullánkot hordanak, akár a skorpiók. Szaglásuk elképesztő, több kilométeres távolságból megérzik az ellenségüket. Maguk a vadászok sem barátságosabbak – ha azok volnának, nem maradtak volna évezredeken át életben a pusztán. Könyörtelenek, erőszakosak és kapzsik. Ha vannak előnyös tulajdonságaik, hát akkor a kitartásuk – sosem mondanak le egy hajszáról – és a pontosságuk azok. Folyamatosan támadják a karavánokat, és nem hagynak hátra semmi értékeset… sem szemtanúkat.
Az Agori elhagyta a szobát. A Glatorian követte, tovább folytatva morgolódását.
- Mi van a Skrall-lal? Emlékszel rájuk? Termetes fickók fekete páncélban… ha egyszer ráteszik a kezüket valakire, csak úgy mókából trutyimót csinálnak belőle. A Feketetüske-hegység minden köve mögött ott rejtőznek!
- Csigavér – így Metus. – Idenézz. Felbéreltük a legjobbakat.
Metus a már megrakodott kocsi felé mutogatott, melyen ott ült egy Iconox-béli Agori, Kirbold, és pár másik, Tesarából való zöld Agori is.
- A tesaraiak mióta küldenek Glatorianokat Iconox segítésére? – kérdezte Strakk.
- Amióta a csontvadászok az ő életüket is megnehezítették – felelt Metus. – Ők is meg akarják nézni az új utat. Ha biztonságosnak bizonyul, ők is elkezdhetik használni. Ezt az Agorit Tarduknak hívják. Úgy tartják, jól ismeri a terepet.
Metus megfordult, és mélyen Strakk szemeibe nézett.
- Iconox emberei egy Glatoriant akarnak küldeni a konvojjal – ezt meg kell, hogy értsd. Ha belemész, talán el tudok neked könyvelni pár viadalt Vulcanusban. Ott majd nagy hősként fognak tisztelni téged.
Strakk fagyosan felnevetett.
- Nagy hősnek… A hősök két méterrel a föld alatt végzik. Egy kevésnek a sírjára köveket tesznek emlékmű gyanánt. Én ésszerűbben gondolkodom… általában. Hát jó, elmegyek… ha megkétszerezed a gázsim.
Metus keserűen nyelt. Ezek szerint Iconoxnak sokkal több fegyverrel és erőforrással kell majd ellátnia Strakkot. Végtére is nem lesz más választásuk.