Bionicle
Bionicle
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Matoran Univerzum
     
Bara Magna
     
Történetek
     
Websorozatok
     
Képregények
     
Árnyékuralom
Árnyékuralom : 10. rész

10. rész

Írta: Greg Farshtey

Fordította: Viktor24


Artakha megjelenésére az egész kamrán csönd lett úrrá.
Legalább három méter magas volt. Páncélzata szürkészöld, s az idők kezdetén belevésett rovások díszítették. A maszkja volt a legékesebb, amit bárki valaha is látott – több volt szimpla Kanohinál, valódi műalkotás volt. A fém protodermisz, amelyből kovácsolták, kifinomult mintákat és formákat tükrözött, jelképezve az univerzumban virágzó megannyi különböző kultúrát. A szemnyílások szögletesek és élesek voltak, egyszerre sugalltak bölcsességet, de ugyanakkor némileg fenyegetően is hatottak.
Artakha az összetört bejáratnál állt, szemben vele a létező legerősebb teremtmények némelyike. Állása egyértelművé tette, hogy egyenrangú velük, ha nem felsőbbrendű.
Hideg tekintete először Lewa Nuvára esett.
- A feladatod bevégezted – mondta. – Térj vissza oda, ahonnét jöttél.
Lewa Nuva egy ideig mereven bámulta Artakhát, aztán szó nélkül megindult a kijárat felé, csakhogy akkor a jövevény az útjába állt.
- A test nélkül – mondta Artakha.
Lewa Nuva vállat vont. – Egy kis ellenszolgáltatás?
- Lewa Nuva elméje a te testedben raboskodik, Tren Krom, ezt jól tudod – felelt Artakha. – Jobbat érdemel, minthogy megszenvedje a neked szánt sorsot.
Lewa Nuva szája mosolyra fakadt, habár Tren Krom akarata erőltette rá.
- Neked könnyű a beszéd, Artakha. Te a magad döntéséből lettél száműzött. Én nem.
- A sorsunkat egyikünk sem választhatja meg – szólt vissza Artakha. – És egyikünk sem állhat neki ellen. Menj, Tren Krom. Higgy benne, hogy végül Mata Nui megjutalmaz majd téged.
Lewa Nuva bólintott. – Igen, a hit… vízcsepp annak, aki óceánt remél.
Artakha előrenyúlt, és jobb tenyerét Lewa Nuva homlokára helyezte.
- Már rég ideje.
A Toa teste összerándult, aztán a padlóra roskadt. Kisvártatva Lewa szemei kinyíltak, és szédülten tekintett körbe.
- Hol…? Én egy… barlangban voltam… egy rusnyarút testben… és…
Artakha nem figyelt rá. Helryx lépett oda hozzá, és leplezetlen haraggal meredt az álarccal fedett képére.
- Ebbe nincs beleszólásod, Artakha. Intézkedni kell, hogy véget vessünk Makuta fenyegetésének, itt és most.
- Az alkotás az esszenciám – válaszolt Artakha. – És te minden létezőre pusztulást akarsz hozni. Ezt nem engedhetem.
- De nem is tudod megállítani…
- De én igen.
A hang az egész kamrában visszhangzott. Teridax Makuta volt a tulajdonosa.
- Ezt meg ki hívta meg? – mormogta Lewa.
- Hogy meghívtak? – kérdezte Teridax. – Ha jól emlékszem, ti vagytok itt a vendégek. És márpedig igen goromba és destruktív vendégek voltatok. Attól tartok, meg kell kérnem, hogy távozzatok.
- És ha megtagadunk? – bömbölt Axonn. – Akkor mit teszel, te alaktalan rém?
Teridax halk, gúnyos nevetést hallatott. Majd lágyan azt mondta:
- Nos akkor… ragaszkodnom kell.
Az egyik pillanatban Axonn, Brutaka, Helryx, Artakha, Miserix, Tuyet és két matorán még egy félig lerombolt kamrában tartózkodtak, mélyen Metru Nui alatt. A következőben a világűr légüres, fagyos terében lebegtek, és azt figyelték, ahogy a Makuta vezérelte robot egy távoli világ felé veszi az irányt.
___

- Én mondtam, hogy ez egy rossz ötlet – így Kongu Toa.
- Csönd – szisszent Hahli Toa.
- Biztos, hogy a Rend helyes információt adott? – kérdezte Nuparu.
- A dolgok jelenlegi állását tekintve biztosabbak ők se lehetnek – felelt Hewkii.
- Akkor jobb, ha munkához látunk – így Jaller.
Az öt életben maradt Mahri Toa Zakaz szigetének, a kegyetlen Skakdi faj otthonának nyugati partján bujdosott. Ez nem olyan hely volt, ahová épeszű lény önszántából elment, hiszen több ezer éves polgárháború tombolt rajta. Még Inika Toa korukban, Jaller és csapata megküzdött hat Skakdival, a Pirakával, és épphogy sikerült élve megúszniuk.
Az itteni küldetésük éppoly egyszerű volt, mint veszedelmes. A Rend tudomást szerzett róla, hogy Nektann, egy nagy hatalmú Skakdi hadúr szövetkezett Teridax Makutával, és hadseregét délre vezette. Most pedig létfontosságúvá vált kideríteni, nem akarja-e még több hadúr követni a példáját.
Mindennek tetejében egy rejtélyt is meg kellett oldaniuk. A Daxián történt nagymértékű pusztítást követően a tengeri kígyóknak, melyek egykor maguk a gonosz Pirakák voltak, nyomuk veszett. Úgy tartották, simán betemette őket a törmelék, de az a szóbeszéd járta, hogy kiszabadították és Zakazra menekítették őket. De hogy mi okból, azt senki se tudta.
Hogy e két feladat bármelyikét elintézhessék, először át kell jutniuk a parton őrködő Skakdi strázsákon. Ez Kongu dolga volt: a levegő fölötti hatalmával megfosztotta az őröket minden lélegezhetőtől, míg végül el nem ájultak. Amint a földön voltak, a Mahri Toák tovább nyomultak.
A következő akadály egy kisebb harci táborhely volt, amit egy vastag kőfal vett körül.
- Akarjátok, hogy ledöntsem a falat? – kérdezte Hewkii Toa.
- Ahogy terveztük – bólintott Jaller.
Hewkii koncentrált, és kiterjesztette a kő fölötti erejét a falra. A következő pillanatban a sziklák elkezdtek felrobbanni. A riadt Skakdik, abban a hitben, hogy egy ellenséges törzs támadása alá kerültek, igyekeztek védeni magukat… de nem látták az ellenfelet.
Néhány percnyi „bombázás” után átmásztak a romokon, és elmenekültek a sötétbe.
Jaller a Víz Toája felé fordult. – Hahli?
- Ebbe az irányba – felelt a lány, s az élre állt. A Toák gyorsan haladtak az egyenetlen terepen, míg végül megérkeztek a barlangszájhoz. Most már mind hallották a víz csobogását. Hahli bevezette őket, ahol megpillantottak egy föld alatti folyamot.
- Remek – szólt Nuparu.
- A Rend szerint ez bevisz bennünket az egyik nagyobb rom belsejébe – így Hahli. – Nincs más hátra, mint úszni.
- Már megint? – kérdezte Hewkii, megjátszott tiltakozással.
Az Élet Maszkja az Inika Toákat nemrégiben vízlélegző Mahri Toává alakította. Aztán újból megváltoztatta őket, s igazi kétéltűek lettek. Egytől egyig belemerültek a folyamba, és úszni kezdtek a hideg, sötét vízben.
Úgy egy óra elteltével, amely során Nuparu rájött, hogy Zakaz alatt lakik pár igen csúnya halfajta, egy újabb barlangban találták magukat. Nem messze a bejárattól romok hevertek egy nagy területen, s rajta vagy 500 Skakdi gyűlt össze. Az egyikük, nyilvánvalóan egy hadvezér, beszédet intézett a közönséghez.
- A Makuta Testvérisége nincs többé – bömbölt. – A Sötét Vadászok szét vannak verve. A Toák szétszóródva, kőpatkányok módjára bujdosnak. Ki marad hát, akitől tartani lehet?
- A Skakdi! – kiáltotta válaszul a tömeg.
- Ez a dolog nem tetszik nekem – jegyezte meg Hewkii.
- Szerintem nemsokára még kevésbé fog – így Nuparu. Guggolásban volt, és egyik kezét a talajhoz tartotta. – Valami mozog odalent, úgy 20 biónyira tőlünk. Valami nagy.
- Túlságosan sokáig kötött minket ehhez a szigethez a Testvériség akarata – folytatta a hadvezér. – És most az egyikük irányítja az univerzumot, és azt hiszi, minket is irányíthat. De mi megmutatjuk neki, hogy téved!
- Na jó, ez se hangzik úgy, mint aki a közeljövőben kohliit fog játszani Teridaxszal – mondta Jaller.
- És szerintem csak most kezd belejönni – így Hahli.
- Emelkedjék fel a megszabadítónk – kiáltotta a hadúr.
Most már mindannyian érezték a föld alatti morajlást, és hamarosan azt is látták, mi okozza. Egy hatalmas tartály emelkedett fel a romok közepéből. Egyetlen pillantás elég volt, hogy a Mahrik megtudják, mi van benne.
- Ez stimulált protodermisz – suttogta Jaller. – De hogyan…?
- A kérdéseket későbbre – így Kongu. – Nézzétek, ki csatlakozott a mulatsághoz.
A Skakdik foglyokat hurcoltak a tartály felé. Az egyik egy Zyglak volt, a száműzött barbár faj, amely arról híres, hogy képes ellenállni a Toa elemi erejének; a következő egy Vortixx, a fortélyos faj, amely a gonosz Roodakát is a világra hozta; s végül annak az állati fajnak egy tagja, amely Stelt szigetének munkaerejét képviselte.
- Ennek semmi értelme – mondta Hahli. – Még ha be is dobják őket a folyadékba, valószínűleg csak elpusztulnak tőle… valószínűleg el is fognak. Akkor miért csinálják?
- Semmiért – felelt Nuparu. – Kivéve… kivéve, ha valahogyan tudják, hogy hármuknak az a sorsa, hogy átalakuljon.
- De az egyedüli, aki ezt tudhatja, az…
- Teridax – fejezte be Jaller. – Valószínűleg nem is sejtik, hogy ő ültette fejükbe ezt az ötletet. Ez is csak egy újabb beteges játék.
- Épp most lett még betegesebb – szólt Hewkii. – Vagy azok ott tán nem a Pirakák?
A Kő Toája megfigyelése helyes volt. Öt Skakdi öt levegőért kapkodó tengeri kígyót cipelt a kezében. A hadúr jelére a három foglyot és az öt kígyót belevetették a stimulált protodermisszel teli tartályba. A Skakdikat annyira lekötötte a dolog, hogy fel sem tűnt nekik a furcsa, zöldes gomolyag, amely az egyik közeli folyóból bukkant fel, egy pillanatra a levegőben lebegett, aztán belemerült a stimulált protodermiszes tartályba.
A folyadék forrni és bugyborékolni kezdett. A Mahri Toák egy alakot láttak megformálódni az ezüstös anyagban, valami iszonyatos szörnyeteget.
- Tudjátok mit – így Kongu –, majd szóljatok, ha vége. Nem hiszem, hogy ezt látni akarom.
- Szerintem a Rendnek nem fog tetszeni ez – mondta Nuparu.
- Szerintem senkinek se fog – mondta Jaller.
Aztán pedig, a szemük láttára az élet egy új, förtelmes formája kezdett előmászni a tartályból…

     
Chat
Ahhoz, hogy beszélgetni tudj, regisztrálnod kell!
     
Linkek
     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!