Mazeka egy sziklaperem szélén állt, és odalent egy kihalt falu romjait látta. Úgy vélte felfedezni, egykor egy kisebb gravitáció elemű ba-matorán csoport lakhatott ott. A település úgy festett, mintha támadás érte volna valamikor, de nem látott egy matorán tetemet sem. Talán a lakosok a hegyekbe menekültek, gondolta, vagy csak foglyul ejtették őket.
- A te univerzumod igen… turbulens – mondta Teridax Makuta. A fehér páncélt viselő harcos Mazeka mellett állt. Egy alternatív univerzumból érkezett, amelyben a Makuták nem lázadtak fel, hanem hűségesek maradtak a Nagy Lényekhez, és segítettek megmenteni egy világot. A célból jött ebbe a világba Mazekával, hogy felszabadítsa gonosz hasonmása uralma alól.
- Így is lehet jellemezni – felelt Mazeka. – Nem is emlékszek már, mikor volt olyan, hogy nem kellett harcolnom. Szerencsés vagyok. Még élek. Nem tudom, ezt az odalent élt matoránokról el lehet-e mondani.
- A halál talán kegyelem volt a számukra – így Teridax. – Talán jobb, ha nem kell szembenézniük azzal, mivé lett a világuk.
- Kezdesz úgy hangzani, mint az itteni Teridax – mondta Mazeka. – Azt hiszem, nem is különböztök annyira egymástól, mint azt el szeretném hinni.
Teridax megrázta a fejét.
- Egy bal kanyar a jobb helyett, egy kapott vagy elkerült sérülés, egy órával túl korán vagy túl későn felébredni az álomból… az életünk az ilyen apróságokon múlik, Mazeka. A ti Teridaxotok arra az útra tért, amelyet a körülményeknek hála én elkerülhettem. De ha a körülmények mások lettek volna, ki tudja?
- Vagyis ha helyette te vetted volna át a hatalmat az univerzumon…?
- Talán éppolyan aljas lennék – válaszolt Teridax. – Ez a lehetőség mindig fennáll.
A szél kezdett feltámadni körülöttük. A lágy szellő egy pillanat alatt süvítő forgataggá terebélyesedett, és még Mazekát is letaszította a lábáról, majd elrepítette a szikla széle felé. Teridax küszködött, hogy megtartsa fókuszát, és figyelmen kívül hagyta a vihart, míg elkapta Mazekát az ereje segítségével. Ám a talaj összeomlott a lábai alatt, és az összpontosítása megtört. Mazeka lezúgott a lejtőn, nyomában Teridaxszal.
A romok között értek földet. Mazeka becsapódása finom, feketés porrá zúzta egy rég elhullott Visorak tetemét. Teridax keményen landolt, de továbbgurult a lendülettel, és egy szempillantás alatt felszökkent. Most, hogy körbenézett, még több Visorak pók testet fedezett fel, melyek szétszórva hevertek a tájon. Az egykor itt élt falusiak harcban estek el.
Hirtelen egy hang szólalt meg az összes halott Visorak szájából. Teridax a saját hangját ismerte fel benne, de némi gonoszsággal és őrülettel meghintve.
- Látom, társaságot hoztál, Mazeka… és milyen társaságot.
- Ez Makuta – mondta Mazeka. – Megtalált minket.
- Igen, be kell valljam, nem figyeltem fel az érkezésetekre – mondta Makuta a holt pókokon keresztül. – De komolyan azt hitted, hogy az én silány, gyenge hasonmásom képes lesz engem megállítani?
- Gyenge? – így a fehér páncélos Teridax. – Inkább erősebb, mivelhogy én ellenálltam a kísértéseknek, amik téged rabul ejtettek.
- Csakugyan. Akkor lássuk, minek vagy képes még ellenállni.
A levegőt áthatotta az ózon, majd Mazeka és Teridax szeme láttára három alak jelent meg. Mindhárom Takanuvára, a legendás Fény Toájára hasonlított, de páncélzatuk koromfekete volt, és a kezeik körül árnyékenergia kavargott.
- Csapnivaló házigazda voltam, testvér – mondta Makuta hangja. – De az új barátaim majd megadják a módját, hogy üdvözöljenek az univerzumomban.
___

Helryx kitért Tuyet hasító csapása elől, és oldalról belerúgott a nőbe deréktájban. A romlott Víz Toa hátrahőkölt, és csak egy hajszálnyival kerülte el, hogy Brutaka véletlenül lesújtson rá. A harc mindössze néhány pillanattal ezelőtt vette kezdetét, de a kamra, ahol folyt, máris romhalmazzá vált.
Egy halálosan komoly ügy állt összecsapásuk hátterében. Helryx, Miserix Makuta és Axonn úgy látták, hogy Teridax univerzum fölötti uralmát akár a világ elpusztítása árán is meg kell törni. Tuyet, Brutaka és a megszállt Lewa Nuva úgy vélekedtek, a matoránok millióinak megölése nélkül is ki lehet űzni Makutát.
Miserix eleinte azt hitte, az övé a legkönnyebb ellenfél. Érezte, hogy Lewa Nuva nem önmaga volt, hanem valaki más irányítása alatt állt. Bárki is volt az, nem fért hozzá a Toa levegő erejéhez. Gyerekjáték lehet elintézni.
Sajnos azonban Lewa teste Tren Kromnak, egy ősi, hihetetlen mentális erővel rendelkező lénynek adott otthont. Miserix első csapása a földre terítette Lewát. Az elesett „Toa” egy mentális lökéshullámmal reagált, amely kis híján hamuvá zúzta Miserix agyát. Miserix mégis rengeteg mindenen ment keresztül az elmúlt évezredben – rabságon, kínzáson, meggyalázáson –, és semmiféle szellemi hatalom nem fogja térdre kényszeríteni. Felmarkolta karmával Lewát, aztán a falnak vágta egyszer, kétszer, háromszor.
Axonn nem adta bele szívét-lelkét a csatába. Csak nemrég talált rá újból Brutakára és rendezte vele régi barátságát. El sem hitte, hogy máris ismét egymás torkának estek. És abban sem volt biztos, hogy Brutaka tévedett – talán Helryx terve túl szélsőséges. Talán a kötelessége a matoránok végsőkig való oltalmazásában rejlett.
Egyelőre azonban arra kellett figyelnie, hogy védje magát. Brutaka egyetlen jól célzott találattal lekaphatja a fejét.
Helryx nem ingott meg elszántságában, de azzal is tisztában volt, a viaskodásuk előbb-utóbb felkelti Teridax Makuta figyelmét. Lehetősége a cselekvésre bármelyik pillanatban szertefoszolhat. Most kell megkísérelnie a nóva robbanást, mielőtt bárki megakadályozhatná.
Tuyet sejtette, mi fog történni, így könyökét belevágta Axonnba, pont miközben Brutaka lesújtani készült rá. Kihasználva az alkalmat, kirántotta a bárdot a harcos kezéből. Kiáltva felugrott a levegőbe, és belecsapta a bárdot Miserixbe. A hüllőszerű Makuta egy fájdalmas üvöltéssel hátrazuhant, egyenesen Helryx felé.
A háborodott Toa földet ért, és megfordult, hogy munkája gyümölcsében gyönyörködjön. Ám meglepődésére, épp amint Miserix összenyomta volna Helryxet, az ősi harcos nőnek nyoma veszett. A Makuta összerogyott, de a sérülése aligha lassította le, és máris a támadója után kutatott.
Tuyetnek esélye sem volt védekezni. Helryx a háta mögött jelent meg, és egy fejfogással megragadta őt.
- Ideje elbúcsúzni – mondta Helryx. – Mind együtt veszünk oda, és az univerzumot ez által csak jobbá tesszük.
A világ homályosulni kezdett Tuyet szemei előtt. Először azt gondolta, Helryx halálra fojtja. De aztán felfigyelt rá, hogy mindenki a kamra bejárata felé néz, ahol mintha maga a tér görbült volna meg. Egy pillanat múlva egy óriási alak lépett elő és állt eléjük az eltorzulásból.
- Ti… félkegyelműek – mondta az alak, egy egyszerre öregnek és fiatalnak tetsző hangon. – Ti tudatlan kőmajmok… így kell megmenteni a létet?
A teremben még senki sem látta a jövevényt. De volt, aki ismerte a hangját, és hallatán a félelem borzongott bennük. Egyedül Helryxnek volt annyi lélekjelenléte, hogy megnevezze a látogatót, és még ő is suttogva mondta:
- Artakha.