Tren Krom azon sziget partján állt, melyet ezer meg ezer éven át "sajátjáénak" tudhatott – ez volt otthona, börtöne, kínjainak színhelye. Ameddig csak emlékezete visszanyúlt, itt raboskodott a Nagy Lények hatalmának köszönhetően. Joggal érezhet irántuk és alkotásuk, Mata Nui iránt gyűlöletet, és akarhat bosszút.
Furcsa mód nem így érzett. Igaz, nem egyszer kelt ki rabsága ellen és többször esküdött megtorlást. De ahogy telt az idő, okosabb lett, visszaemlékezett a régi mondásra, miszerint "nincs értelme harcolni az égő házban". Nem szerez abból semmi hasznot, ha tönkreveri a Nagy Lények teremtményét. Sőt inkább saját vesztét okozná. Mi több, noha több mint 100000 évvel ezelőtt félreállították Mata Nui miatt, Tren Krom még mindig érzett némi felelősséget az egykoron általa őrzött univerzum iránt.
Éppen ezért cselezte ki Lewa Nuva Toát, és cserélt vele testet, hogy így képes legyen megmenekülni a szigetről végre. Azonban arra nem számított, hogy Lewa levegő fölötti hatalmának megszerzése nem lesz az alku része. E nélkül pedig, csónak vagy légi jármű híján, képtelen elhagyni a partot. Ennek dacára nem esett kétségbe. Tudta, ki küldte el hozzá Lewát, és így tudta hatalma kulcsát.
Artakha, hallgass meg.
A telepatikus üzenetet elképzelhetetlen távolra sugározta. A válasz mégis másodpercek múlva megérkezett.
Itt vagyok, Tren Krom. Látom, még mindig… találékony vagy.
Hasznos lesz ez a test, jelentette ki Tren Krom, de csak ha eljutok Metru Nuiba. Te elintézhetnéd ezt.
És eresszelek rá téged az univerzumra? tűnődött Artakha. A Nagy Lények okkal zártak el téged, hogy Mata Nui rivális nélkül uralkodhasson.
Tren Krom átkozódott. Ne zúgolódj már, te ősi, vén bolond. Ha nem akartad, hogy kiszabaduljak, miért küldted a Toát? Tudtat, mit tennék.
Artakha nem küldött vissza választ. Ehelyett a világ pislákolni és halványulni kezdett Tren Krom körül. Mikor kitisztult a látása, egy halomnyi törött felszereléssel meg porlepte műtárgyakkal telerakodott, föld alatti járatban találta magát. Fizikailag még sosem járt itt, de tudta, hová került: Metru Nui Archívumába.
Hálás köszönet, gondolta.
Artakha szigorúan felelt. Igyekezz teljesíteni az alku rád eső részét, Tren Krom! És meg se forduljon a fejedben, hogy megtartasz egy testet, ami nem a tied. Inkább pusztítanám el, minthogy hagyjam, hogy örökre ellopd.
Tren Krom figyelmen kívül hagyta. Sokkal jobban aggasztotta az, hogy miképp fog eljutni, ahová kell, mielőtt még Teridax Makuta meg akarná állítani. Az Archívum alagutak labirintusa, és egyik elme sem ismerte az alaprajzát, amit a közelmúltban olvasott. Kinyúlt, egy értelmes lényt kutatott, aki hátha tudja, merre van a helyes út.
Valami egészen mást talált. Elméje egy másikhoz súrlódott, egy elképesztően erős akaratú és ambíciójúhoz. Mielőtt mélyebbre hatolhatott volna, közeledő lépteket hallott. Előkészítve Lewa Toa fegyverét, Tren Krom felkészült a támadásra.
- Lewa! Nézzétek, ez Lewa Toa!
A vidám kiáltást egy matorán falusi hallatta. Elméjének gyors leolvasásával kiderült, hogy a neve Kapura, társa pedig Hafu. Ám náluk sokkal jobban érdekelte Tren Kromot a velük utazó, kék páncélt hordó nőszemély.
- Hát nem pompás, Hafu? Most már két Toa is van velünk – Lewa és Tuyet.
Tuyet? Tren Krom kihasználta az időt, hogy az elméjébe olvasson, és nem túl finoman intézte. Látta a nő korábbi kísérleteit az univerzum meghódítására, és a terveit, hogy újra megteszi. Erőteljes volt és veszélyes… de talán hasznossá is válhat.
Ami őt illette, Tuyet csak mosolygott. Jól tudta, hogy nem egy Levegő Toája áll előtte. Még sosem találkozott Lewa Nuvával, de olyan mentális erőkkel, amilyeneket érzékelt, egy Lebegésmaszkos Levegőharcos sem rendelkezett. Akkor ki ez igazából, és miért tetteti magát Lewa Toának?
- Ha ti Makuta ellenségei vagytok, akkor a segítségetek igen… jól hálás-jönne – mondta Tren Krom, megtoldva szövegét egy kis fanyelvjárással a matoránok kedvéért.
- Azt meghiszem – mondta Tuyet. – Gondolom, van egy terved.
- Ha nincs is, nektek biztosan lenne – felelt Tren Krom, egyenesen a szemeibe meredve. – Talán… tám-segíthetnénk… egymásnak.
- Micsoda megkönnyebbülés – mondta Kapura mosolyogva. – Szerinted is, Hafu?
A po-matorán Tuyet Toáról, kiben nem bízott, Lewa Nuvára tekintett, aki meg nem tűnt önmagának.
- Igen. Csodálatos – mormogta.
___

A kis csapat az est beálltáig várt. Aztán kiosontak az Archívumból, egyenesen a Kolosszeum felé. Útközben elhaladtak Pouks Toa és Bomonga Toa mellett, akik úgy sétafikáltak a városban, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna.
- Kik ezek? – kérdezte Tuyet. – A Toa ügy árulói?
- Ők a Hagah Toa – magyarázta el Kapura. – Valami történt velük… senki sem tudja, hogy mi. De úgy sétálnak el a Rahkshi mellett, mintha a szörnyek ott se lennének. – Vállat vont.
Tren Krom érdeklődően megérintette a két Hagah Toa elméjét. Áh, gondolta, egy egyszerű trükk. Teridax egy hamis valóságot mutatott ennek a Toának, ahol a béke és nyugalom honol. Ez számukra egy olyan acélos illúzió, amiből maguk erejéből nem tudnának kitörni. De nekem…
Tren Krom mentális erejének egyetlen töredéke képes volt darabokra szedni Makuta mesterséges valóságát. Pouks és Bomonga megrázta a fejét, mintha csak egy álomból ébredtek volna fel. Miközben visszajuttatta őket a való világba, Tren Krom sorba kapcsolta hatalmát a többi Hagah Toa agyához, egyúttal őket is felszabadítva.
- Talán a szerencse rámosolyog Metru Nuira, és ezek a Toák is észhez térnek hamarosan – mondta Tren Krom. – Idővel kiderül.
- Mint általában minden – így Tuyet. – De vajon rólunk mit fed fel az idő?
Tren Krom a nőre nézett.
- Remélhetőleg semmi olyasmit, amit bármelyikünk szégyenkezve bánna.
- Óh, nem, hát persze, hogy nem – felelt hahotázva.
- Most hová megyünk? – kérdezte Hafu. – És akarom én egyáltalán tudni?
Tren Krom a Kolosszeum irányába mutatott.
- Oda. Üzenetem van Mata Nuinak. Ez dönthet mindenki élete vagy halála felől.
- Mata Nuinak? – kérdezte a hitetlenkedő Hafu. – De Mata Nui nincs is itt. Teridax Makuta száműzte az univerzumból, talán meg is ölte. Hogy akarsz üzenetet adni neki? És egyébként is hogyan tudna ő most rajtunk segíteni?
Tren Krom ránézett a po-matoránra. Különös vigyor húzódott Lewa Nuva szájára, furcsa szögben felkunkorítva a széleit.
- Mindkét válaszra ugyanaz a válasz… még meg fogsz lepődni, Hafu. Nagyon meg fogsz lepődni.