- Spherus Magna? – mondta Mazeka, miként Vultrazzal együtt idegenvezetőik mögött baktattak. – Mi a jó Mata Nui ez a Spherus Magna?
Macku Toa sarkon perdült, és a szemébe nézett.
- Tényleg jól beütheted a fejed, amikor leestél. És mi az a Mata Nui?
- Mi az a… - felelt döbbenten Mazeka.
- Hmmmm – így Vultraz. – Van egy olyan érzésem, hogy már nem Karda Nuiban vagyunk. Talán ha háromszor összekoccintom piros csülkeimet, és jó erősen kívánok egyet…
- Ez Spherus Magna – mondta Macku, körbeintve a körülöttük elterülő erdő felé. – Az egész világ. Illene tudnod, hisz segítettél megmenteni.
- Valóban? – mondta Mazeka.
- Hát még szép – így Vultraz. – Remek idők voltak, nemde, Macku? Ezt a történetet sose unom meg hallgatni.
Macku lemosolyodott.
- Én sem. Ellenben a matorán barátom, Helryx, ő úgy tudom, rosszul lesz, ha hallja.
- Nem is igaz – szólalt meg a magas, kék páncélt hordó alak. – Csak azt kívánom, bárcsak én is segíthettem volna, ennyi az egész.
- Tudom, na, csak vicceltem – felelt Macku. – De tudod, hogy a Nagy Lények nekünk Toáknak szánták a kemény munkákat – ezért teremtettek ilyen mozgékonynak és sebesnek, még ha aprónak is. Rátok nagy matoránra hárul a favak körüli feladatok ellátása.
Mazeka úgy érezte, mintha a világ a feje tetejére fordult volna. A matorán falusiak itt Toák lennének? A Toák meg falusiak? Na és Helryx – Mata Nui Rendjének vezére – cselekvésképtelen lett volna? Ez őrület!
- Vultraznak igaza van – mondta, gyorsan gondolkodva. – Valóban nagyszerű mese. Lefogadom, szuperül tudod elmondani.
- Meglehet, de azért olyan jól nem, mint Takua – mondta Macku büszke hangon. – Hát, kicsit több mint1 100000 évvel ezelőtt lehetett. Egy pár falubéli felfedezte, hogy valami ezüstös folyadék szivárog egy hasadékból, és közelebbről megvizsgálták. Hozzáértek, és – puff! – nem volt több falubéli. Később valaki más is próbált meríteni belőle, mire a szerszáma egy háromágú szigonnyá változott. Fura.
Mazeka a homlokát ráncolta. Ez pont úgy hangzott, mint az energizált protodermisz. Mindig is úgy vélte, hogy az is a Nagy Lények találmánya volt, de most már sokkal inkább úgy hitte, ennek a világnak a magjából származott.
- Mint kiderült, igen erős anyag volt. Úgyhogy mindenki dulakodni kezdett fölötte… és azt észre sem vették, hogy közben terjedni kezdett. Ám a Nagy Lények meglátták, mi történik, és tudták, hogy ha nem állítják meg, a bolygó szétesik darabokra.
A négy utazó egy tisztásra érkezett. Egy falut láttak ott, tele Helryxhez hasonló lényekkel. Macku méretkategóriája nem képviseltette magát.
- Üdvözlünk Ga-Koróban – mondta Macku. – Szóval mint mondtam – a Nagy Lények szerintem elvetették legelső ötleteiket, akármik is voltak, de végül is rájöttek, hogyan segíthetnek a helyzeten. Megalkottak egy maréknyi, Toának nevezett hatalmas lényt – azaz minket – elemi- és maszkerőkkel. Aztán elindultunk a föld alá, hogy különleges tárolókkal összegyűjtsük a folyadékot, és orvosoljuk a károkat. Nem volt könnyű – eleve gyakoriak voltak a beomlások, de szerencsére nem voltunk akkorák, mint Helryx barátom. Eltartott vagy öt évig, de sikerült egybeforrasztanunk a bolygót.
- Akkor sosem hallottál Mata Nuiról? – kérdezte Mazeka.
Macku a fejét rázta.
- Nem. De ha akarod, megkérdezhetem Kapura Toát, ha legközelebb találkozok vele.
- Óh, pompás – mondta Vultraz, kuncogva. – Kérlek, tedd meg.
Mazekának most már betelt a pohár.
- Macku, a bajtársam meg én, mi… nem vagyunk idevalósiak. És haza kell jutnunk. Hosszú az út… valami azt súgja, nagyon hosszú… és nem tudjuk, hogy lássunk neki. Nem ismersz valakit, aki segíthetne?
Macku leállt gondolkodni.
- Nos, ott van Gali – mondta végül. – Egy kenukölcsönzőt vezet. Úgy hallottam, eljutott már olyan délre, mint a hegyek, de annál délebbre nem. Nem hiszem, hogy a csúcsokon túl lenne bármi látnivaló.
- Szerintem egy kenunál nagyobbra lesz szükség – mondta Mazeka.
- Mi ez a sietség? – mondta Vultraz. – Szerintem hamar megszoknám ezt a helyet. „Vultraz Toa” … szépen cseng, nem?
- Ha annyira aggódtok, akkor úgy vélem, csak egyvalamit tehettek – mondta Macku. – Meg kell látogatnotok a Nagy Lényeket. Ők bárki másnál jobban ismerik ezt a világot, egész a Nagy Tengertől az Északi Fagyvidékig. Én kissé elfoglalt vagyok, de biztosan tudok keríteni kettőtöknek egy kalauzt.
- Rendben, kösz – mondta Mazeka. Miután Macku távozott, ingerülten Vultraz felé fordult. – Mi nem tartozunk ide. Hazamegyünk, mielőtt még kárt hozunk erre a… akármi is ez a hely.
- Nem tudtál már a saját univerzumunkban sem megállítani, ahol az egész Mata Nui Rendje meg a Toa a te oldaladon állt – gúnyolódott Vultraz. – Itt, ebben a békés erdőben, fele nagyságú Toák meg túlméretezett falulakók között, és persze a Nagy Szellem hiányában, fikarcnyi esélyed se lesz.
Vultraz vicsorított.
- Adj egy hónapot, Mazeka, és én leszek itt a főfejes. Te meg – ha még életben leszel –, te leszel Spherus Magna közellensége.