Öt évvel ezelőtt…
Mazeka rákényszerítette magát, hogy nyitva tartsa a szemét, miként Vultraz pengéje a feje felé száguldott. Nem akarta megadni ellenségének azt az örömérzetet, hogy félni látja.
A pengeéles acél egyre közelebb ért, és még közelebb… Mazeka már beletörődött, hogy ez lesz életének utolsó látványa…
Majd a kard aztán, alig egy negyedhüvelyknyire a maszkjától, megállt. Amikor a pengén túlra tekintett, Mazeka látta, hogy Vultraz mosolyog.
- Nem, nem kell még most végeznem veled – mondta a ta-matorán. – Legyőztelek. Minden lélegzeted ezentúl csakis azért veszed, mert én megadtam rá az engedélyt. Nem számít, hová mész, kivel küzdesz, hány harcot nyersz – tudni fogod, hogy csak nekem köszönhetően sétálhatsz, beszélhetsz, élhetsz. – Vultraz felnevetett. – Épp most mentettem meg az életed, Mazeka… szerintem ezt illik megköszönni, vagy másként látod?
Mazeka nem szólt semmit, csak gyűlölettel teli szemekkel meredt ellenségére.
- Persze nagy kár, hogy a ki de-matorán kicsúszott a kezeim közül, de ne aggódj – majd később elkapom, és megkapja tőlem azt, amit te nem kaptál – folytatta Vultraz. – Ami meg téged illet… élj sokáig, Mazeka. Azt akarom, hogy emlékezz erre a napra.
A ta-matorán azzal fogta magát, visszavonta a kardját, és eltűnt a dzsungelben. Mazeka feltápászkodott, és készen állt, hogy üldözőbe vegye és egyszer s mindenkorra elszámoljanak. Ám egy láthatatlan kéz visszafogta.
- Nem ezért jöttünk ide – mondta Jerbraz. Mazeka tisztán hallotta, habár nem láthatta. – Megszereztük, amiért jöttünk. Légy ezzel megelégedve.
- De… - kezdte Mazeka, dühösen és zaklatottan. Aztán félbehagyta. Jerbraznak igaza volt. Ha ez a Krakua tényleg olyan fontos, akkor az számított a leginkább, hogy előbb megszerezzék, mint Vultraz… nem igaz?
- Krakua biztonságban van – mondta Jerbraz. – Kezdődhet a kiképzése. Van oka annak, hogy miért látni olyan levés Hang Toát – érzékenyek a saját erejükre. A Nagy Lények tréfás kedvükben lehettek. Mi majd gondoskodunk róla, hogy elsajátítsa a hatalmát – minden erejét –, mire egy nap Toává válik… mert akkor nagy szükségünk lesz rá.
Mazeka csak félig figyelt oda. Gondolatait a Vultrazzal vívott harca kötötte le – és megesküdött, hogy még tovább fogják vívni.
- Idefigyelj – mondta. – Megtettem, amit kértél. Most egy szívességet várok érte cserébe. Kiképzést akarok.
- Mifélét? – kérdezte Jerbraz.
- Meg akarok tanulni küzdeni – mondta Mazeka komor hangon. – Meg akarok tanulni tisztán győzni… és piszkosan is. És ha kiképeztetek, mesterévé akarok válni a kardnak, a saját öklömnek, mindenfajta fegyvernek – és akkor azt akarom, hogy állj félre előlem.
- A ta-matorán nyomába fogsz eredni, jól sejtem? – mondta Jerbraz.
Mazeka elsétált a hangtól, mélyen a dzsungelbe.
- Időt vesztegetünk. Neked egy matoránt kell átadnod… nekem meg egy vadászatra kell felkészülnöm.
---
A jelenben…
Mazeka besétált a Stelt sziget egyik veszélyesebb szegletére épült fogadóba. Nagy volt a felfordulás az egész szigeten – állítólag valami óriási hüllőfajzat leszakított egy háztetőt. Ő nem látta nyomát semmiféle óriás lénynek, úgyhogy egy újabb nagy stelti sületlenségként könyvelte el az egészet.
Azért érkezett, hogy egy fe-matoránnal találkozzon, akinek neve havonta változik. Az illető egy magányos Nynrah mester volt, kinek egy öntödebeli baleset miatt megsérült a jobb karja. Természetesen bármelyik valamirevaló Nynrah képes pótolni a károsult alkatrészét egy új darabbal, ám ő úgy hagyta – a szóbeszéd szerint így akar emlékeztetni másokat arra, hogy még a legjobbak is hibázhatnak.
Két termetes, kék harcos állt az emeletre vezető lépcsősor aljánál. Érthetővé tették, hogy senkinek sem szabad felmennie. Mazeka bólintott, megfordult, mintha távozni készülne, aztán megpördült, és egy fájdalmas rúgást vitt be a hozzá közelebb lévő térdébe. Mire a második a pengéjéhez nyúlt, Mazeka felcsillantotta saját kését. Egyetlen sebes mozdulattal leszerelte a behemótot. Az őr rárontott, de Mazeka kitért előle, és óriási ellenfele mögé került. Mielőtt az megfordulhatott volna, a matorán helyből felugrott, egyik kezét megvetette a harcos vállán, és mindkét térdét beleverte az arcába. Nem ért el sokat, csak kissé megszédítette a monstrumot, de ennél többre nem is volt szüksége. Kihasználta a helyzetet, és felsietett a lépcsőn.
A fe-matorán műhelyének ajtaját zárva találta. Mazeka egy rúgással ledöntötte. A vas matorán fegyvert akart ragadni, de Mazeka máris dobásra készen tartotta a tőrjét.
- Csak beszélni akarok – mondta.
- Igen zajos módon tudsz te köszönni – válaszolt a fe-matorán. – Elfogadom a munkát, elég lett volna kopognod.
- Én mindent tudok a te munkádról – mondta Mazeka. – Hamarosan el fog veled beszélgetni valaki róla. Jelenleg csak egy kérdésem van: Hol van Vultraz?
A fe-matorán igyekezett minél értetlenebbnek tűnni.
- Én semmilyen Vultrazt nem ismerek.
- Módosításokat végeztél a járművén – felelt Mazeka. – Amit arra használt, hogy az egyik közeli szigeten kifosszon egy falut. Két matorán meghalt, 12 másik súlyosan megsérült. És ezért te vagy a felelős.
- Miért én? – mondta a fe-matorán. – Hisz nem én csináltam! Ő tette!
Mazeka megforgatta a tőrjét, aztán egyenesen a Nynrah mesternek hajította. A maszkját találta el, és le is ütötte. A fe-matorán támolyogva próbált utánanyúlni, de Mazeka előbb ért oda, és arrébb rúgta a maszkot.
- Vultraz. Most.
- Én nem tudok semmit! – hadart a matorán. – Add vissza a maszkomat!
Mazeka a lábát az elvesztett maszk fölött lógatta.
- Mondd el, amit tudni akarok, különben összetöröm. És akkor majd szépen elfecseghetünk mi ketten addig, míg össze nem esel. Szóval hogy döntesz?
- Azt mondta… azt mondta, hogy jóba akar kerülni egy Makutával – mondta a fe-matorán. – Hogy a magba fog indulni… csak ezt mondta, esküszöm, a magba… hogy valamilyen Icaraxnak kézbesítsen valamit.
Mazeka bólintott. Ez összeillett a többi információmorzsával, amit összeszedett.
- Rendben, köszönöm az információt – mondta. Majd, szinte véletlenszerűen, rálépett a maszkra, és darabokra törte. – Legközelebb válaszolj gyorsabban.
Mazeka elhagyta a szobát, és annyira belemélyedt a gondolataiba, hogy észre sem vette az odakint várakozó két őrt. Annyira elkóborolt a figyelme, hogy egészen tíz percig tartott meglépnie előlük. Miközben a mocsári lépegetője felé haladt, eltűnődött – most mire készülhet Vultraz? És hogyan állíthatná meg?