Öt évvel ezelőtt…
Bizonyos személyek időről időre olyan váratlan, teljességgel meglepő tetteket visznek véghez, hogy még ők is meghökkennek tőle. Ezen a napon Vultraz volt az a személy – és a tette az, hogy felébredt.
Miután lezuhant egy szikláról, Vultraz nem számított másra, csak a halálra. Ám a helyett egy sötét kamrában találta magát, egy asztalon heverve, és a gondviselői… valamifajta Rahik voltak, de inkább nem akarta megtudni, milyen fajtájúak vagy hogy miért tapogatták őt annyira. Eltűnődött, nem azért élte-e csak túl az esést, hogy vacsora gyanánt elvonszolják a vadállatok.
Mozdulni próbált, abban reménykedve, hogy talán képes lesz kereked oldani. Ám karjait és lábait valamilyen indák tartották lekötözve. Most akkor ezek vagy nagyon intelligens Rahik, vagy pedig valaki más áll a dolgok hátterében.
Az a valaki éppen ezt a pillanatot választotta a színrelépésre. Vultraznak elállt a lélegzete. Eddig mindössze csak a szeme sarkából sikerült elcsípnie őt, de ettől még jól ismerte a Gorast nevű Makutát. Megpróbálta eszméletlennek tettetni magát, noha tudta jól, hogy őt nem lesz képes átverni.
- Olvasok a gondolataidban – sziszegte a Makuta nő. – És a félelmedben, kicsiny matorán. De nincs mitől tartanod… itt biztonságban vagy.
Ha merészelte volna, Vultraz felnevetett volna ezen. Senki sem tudta, mi történik a Gorast karjai közé kerülő matoránnal, de pletykák voltak bőven. Egyik félelmetesebb, mint a másik, néhány egyenesen visszataszító. Vultraz csinált ugyan pár igazán rossz dolgot az élete során, de Gorasthoz képest ma született Rahi volt.
- Ha úgy lenne, hagytalak volna lezuhanni, a helyett, hogy Rahit küldtem volna a mentésedre – mondta Gorast. – Igaz, szenvedtél károkat… súlyosakat… de túlélted.
- Miért… ? – Vultraz félbehagyta. A hangja nem olyan volt, mint eddig. Lenézett a kezeire – a páncélzatuk teljesen megváltozott. Mi történt itt? Mit művelt vele a nő?
- Jól ismernek téged a félszigeten – felelt Gorast, ismét a gondolatait olvasva. – Mégpedig túl jól ahhoz, hogy megfelelj a céljaimnak. De az ellenséged szétkürtöli a halálod hírét, és az eszközölt változtatásaim biztosítják majd, hogy senki ne ismerjen fel.
- Mégis… mégis mit vársz el tőlem? – kérdezte Vultraz, előre tudva, hogy a válasz nem fog tetszeni neki.
- Arra kérlek, hogy találj meg nekem egy matoránt – mondta Gorast. – Akit úgy hívnak, Krakua… és ha megtaláltad, a következőt kell vele tenned…
Mazeka visszatért a falvába, magával hozva Vultraz végzetes zuhanásának hírét. Voltak, akik hősként üdvözölték, habár ő nem érezte annak magát. Nem sikerült visszaszereznie azt, amit Vultraz ellopott, se elkapnia – és habár a ta-matorán halála véget vetett a gonosztetteinek, mégsem bírta rá magát az örvendésre.
Aznap este egyedül üldögélt a kunyhójában, mikor valaki bekopogtatott az ajtaján. Amikor ajtót nyitott, nem állt ott senki. Bosszúsan becsapta az ajtót, és visszaindult a heverőszőnyegéhez. Ekkor döbbent rá, hogy a szoba közepén lévő szék elmozdult a helyéről. Vissza akarta tolni oda, ahol volt, de képtelennek bizonyult rá – úgy tűnt, mintha a szék a padlóba gyökeredzett volna.
- A helyedben nem tenném – szólalt meg egy mély, érdes hang. – Csak megsértenéd magad.
Mazeka jó négy lábat ugrott hátrafelé. Senki más nem volt a szobában, valaki mégis beszélt hozzá. Fegyvert ragadt, és körbepördült.
- Ki van itt? Mutasd magad!
- Ah, bárcsak tehetném – felelt a hang. – Sajnos nem végződik minden kísérlet szerencsésen. Egyébként, ha továbbra is így forogsz, még elszédülsz. Itt vagyok a székben.
- Ki vagy te? – követelőzött Mazeka, félig-meddig meggyőződve, hogy szellemeket lát.
- A nevem Jerbraz, és egykor kicsiny baráti köröm legszemrevalóbb és legragyogóbb tagjai közé tartoztam… azaz amikor még láthattak. Most kénytelen vagyok egyedül a bájaimra hagyatkozni, hogy benyomást tegyek… no meg erre a csúnya kardra, ami szerencsére velem együtt vált láthatatlanná. Úgyhogy ha valaha azt látod, hogy valaki feje csak úgy a semmitől elszáll, ne tulajdonítsd a képzeletednek.
Mazeka a falhoz hátrált, igyekezve minél messzebb kerülni a széktől.
- Hát ezért vagy itt? Hogy megölj? De hisz én semmit sem ártottam neked.
- Nem – felelt Jerbraz. A szék hátrafelé mozdult, mintha felállva hátratolta volna. – Ám valami igen maradandó dolgot műveltél egy bizonyos Vultraz nevű rosszfiúval. És az alkalmazóim nagyra becsülik az ilyesfajta kezdeményezést. Fel akarunk venni.
- Kiknek dolgozol? – kérdezte Mazeka, aki még mindig nem akarta elfogadni az állásokat ajánló láthatatlan alakok létezését.
- Hogyha ezt elmondom neked, és te visszautasítasz, akkor meg kell… nos, tudod. Szóval vagy elfogadod az ajánlatot, vagy elutasítod… - Jerbraz halkan kuncogott. - … Megtekintés nélkül.
- Akkor el tudod mondani, mire is vállalkozok? – mondta Mazeka.
- El – felelt Jerbraz. Mazeka érezte, hogy vendége most már mellette állt. A következő pillanatban egy láthatatlan kezet érzett a vállára ereszkedni.
- Az Vultrazhoz hasonlók megállítása a feladatod – többen vannak, mint hinnéd –, és a leendő áldozataik védelmezése. Kezdetnek máris lenne is egy lehetséges célpont – egy Krakua nevű matorán.
Mazeka elgondolkozott Vultrazon, a sok bűntettén, s azokon, akiknek ártott. Ha más, hozzá hasonló lények is vannak még odakinn, akik rabolnak, öldökölnek és életeket tesznek tönkre, hogy mondhatna nemet a megfékezésükre?
- Rendben – mondta a matorán. – Ha nem kell nekem is láthatatlanná válnom… benne vagyok. Csak mondd meg, mit kell tennem.