A mostanihoz hasonló helyzetekben* Iruini szívesen tekintett vissza Rahagaként eltöltött napjaira. Végül is nem is volt olyan rossz alacsonynak és torznak lenni, Brakas majmok kergetésével tölteni az időt. Legalább nem kellett egy hömpölygő hajón farkasszemet néznie a Sötét Vadászok őrült vezérével, miközben az arra készül, hogy lekaszaboljon egy egész szigetnyi… nos, annyira nem is ártatlan Vortixxot.
- Jól tudod, hogy nem fogom hagyni, hogy megtedd – mondta Iruini.
- Jól tudom, hogy meg nem állíthatsz – válaszolt mosolyogva az Árnyékos. – Az új szövetségesem megbízott, hogy szálljam meg Xiát… de mintha rosszul hallottam volna. Meg mernék esküdni, hogy „elpusztítást” mondott.
- Nem lenne jobb kimosni a füled?
Iruini megfordult. A hajó orránál egy Víz Toája állt, akit nem ismert fel, kezében egy tüskés buzogánnyal és egy pajzzsal. Oldalán egy arany páncélzatú harcos meg egy hatalmas, négykezű óriás, két szarvval a fején. Az utóbbi akkora volt, hogy majdnem elsüllyedt tőle a hajó. Többpengés fejsze volt nála és valami ruha alá rejtett tárgy.
A női Toa a fedélzetre lépett, és az Árnyékoshoz sétált. Bár az magasabb volt nála, úgy viselkedett, mintha mindent ő irányítana a hajón.
- Egy egyszerű feladatot bíztam a Sötét Vadászokra – mondta. Hangja olyan halk volt, mintha haldokolna. – Ha nem tudod elvégezni…
Buzogányát felfelé tartotta. Az árhullám hirtelen végig szökött a hajók között és a majdnem vezér hajóba csapódott. Ahogy letette a fegyverét, a hullámzás alábbhagyott.
- Keresek valakit, aki képes lesz rá – fejezte be.
Iruini a Toáról a nyilvánvalóan nyugtalankodó Árnyékosra fordította a fejét, majd vissza.
- Szép – mondta. – Mit lépsz ráadásként?
A Toa bólintott, majd az arany harcos eltűnt. Egy pillanat múlva újra előbukkant a másik öt Hagah Toával. Megérkezve látták, hogy az Árnyékos suttogva elmélyült beszélgetést folytat a Víz Toájával. A társalgás azzal ért véget, hogy a Toa három közeli Sötét Vadászt a vízbe taszított, oly könnyedséggel, mint ahogy más egy szúnyogot csap le. Utána odafordult az összegyűlt Hagah Toához.
- Óh, nagyszerű – mondta. – Van egy küldetésem hatotoknak.
- Várj egy percet! – csattant fel Norik. – Ki vagy te? Mi folyik itt?
- Mellesleg nem vállalunk feladatokat bárkitől, aki maszkot hord – mondta Kualus. Aztán Norikhoz fordulva hozzátette: Ugye?
Norik megrázta a fejét.
- A nevem Helryx – mondta a Víz Toája. – Egy szervezetet vezetek, amiről úgysem hallottatok, a neve Mata Nui Rendje. Háborúban álunk – és ti épp most lettetek besorozva.
- És ha nemet mondunk? – kérdezte Bomonga Toa.
Helryx eleresztett egy vékony mosolyt. Szemei az óceánra szegeződtek, túl a hajó oldalán, ahol a három Sötét Vadász kétségbeesetten próbált a felszínen maradni. Utána visszafordította tekintetét a Hagah Toára.
- Szóval nem vállaltok el felkéréseket, ha jól értem – még jó, hogy én nem kéréseket teszek.
- Mit szeretnél tőlünk? – kérdezte Pouks Toa. Meglátván Iruini tekintetét, hozzátette: - Az nem árt, ha megkérdezzük.
Helryx tett pár lépést közelebb, és hangját halkabbra vette, hogy a Sötét vadászok ne hallják.
- Egy támadást szervezünk a Makuta Testvérisége ellen, de a vezérül eltűnt előlünk. A legjobb információink szerint legutoljára egy Maxilos robot testében látták Mahri Nuihoz közel, de hogy hová tűnt onnan, azt az óta sem tudjuk. Teridax Makutát meg kell találni.
- Miért mi? – kérdezte Iruini.
- Ti már harcoltatok ellene korábban. Le is győztétek már – válaszolta Helryx.
- És mind emlékszünk, milyen jól végződött – mormogta Iruini.
Helryx nem fordított rá figyelmet.
- Ha igazam van, Teridax olyan helyre ment, ahová eddig senki más nem bátorkodott eljutni. Ha szabadon marad, beláthatatlan károkat okozhat.
- És mégis mire gondoltál, hogyan nyomozzuk le? – kérdezte Bomonga. – Kopogassunk be Destral ajtaján, és kérdezzük meg, kijön-e játszani?
Helryx kuncogott.
- Nemsokára talán nem lesznek már ajtók, amiken be lehetne kopogtatni… de az másik történet. Lesz egy kalauzotok – valaki, aki nagylelkűen felajánlotta a szolgálatait szabadságáért cserébe.
A négykezű óriás előrelépett egyet, így először azt hitték, Helryx őrá célzott. Ám ő csak levette a ruhadarabot a kezében tartott tárgyról, ami mint kiderült, egy gömb volt, megtöltve vízzel, és még valamivel… valamiféle zöld tengerikígyó-féleséggel, gyűlölettel izzó, karmazsin szemekkel.
- Zaktannak hívják – magyarázta Helryx. – Nem olyan barátságos, mint amilyennek kinéz. Ha rakoncátlankodni kezd, egyszerűen emeljétek ki a vízből, és hagyjátok, had kapkodjon levegőért egy ideig. Én mindig azt csinálom. És most azt hiszem, ideje indulnotok.
A Hagah Toák egymásra pillantottak. Egytől egyig bólintottak… mind, kivéve Gaaki. Ő inkább hátrahúzódott, a fejét rázta, és kezeit a maszkja oldalához emelte.
- Halál –suttogta. – Mindenfelé… a halál vidékére megyünk… és egyikünk nem tér vissza!