Sok időbe telt, míg a Mahri visszajutott Atridaxról Metru Nuira. Megérkezéskor Jaller legelső gondolata az volt, hogy tán túl sokba is. Metru Nui támadás alatt állt – legalábbis eleinte azt hitte, hogy Metru Nui az: magas falak vették körül, tetejükön az ellenségre tüzet meg füstöt okádó fegyverekkel. Harcosok sereglete kezelte ezeket, akik közül egy sem volt Jaller számára ismerős. Várjunk, ez nem teljesen igaz: az egyik, egyszerre három ellenféllel küzdő vitéz épp úgy festett, mint Hewkii.
- Mi folyik itt? – mondta Nuparu. – Úgy látom, egyenest egy háborúba sétáltunk.
- Már egy ideje tart – mondta Hahli –, de úgy veszem észre, hazatalált.
Félelmetes látvány volt. A szigetvárost a Makuta Testvériségének szimbólumát viselő hajók vették körbe, repülő Rahkshik támadtak minden lehetséges irányból: egyesek pálcáik erejével, mások puszta kezükkel ostromolták a falakat. Egy helyen a fal egy része már össze is omlott, és odabenn a harcosok a behatolók kívül tartásáért küzdöttek.
- Kezdenek áttörni! – kiáltott fel Nuparu.
- Menjünk! – így Jaller. – A városunkkal együtt állunk vagy esünk el.
A három Toa hátulról közelítette meg a lyukat, és a tűz, víz és föld erejét használva nyomultak előre a Rahkshik seregén át. Sikerült elérniük a városfalakat. Mata Nui Rendjének ügynökein túl egy Turagát vettek észre barikádokat állítani.
Jaller odasietett Vakamához.
- Turaga, mi történik, hogy kezdődött ez a csata?
- Ne nekem köszönd, a Rend a felelős – felelt Vakama. – Most a legfőbb dolgunk befejezni, mielőtt a város megsemmisülne.
- Az Idő Maszkja – szólalt meg Hahli. – Egyikünk tán használhatná, nem is tudom, hogy valahogy lelassítsuk a Rahkshit.
- Bárcsak lehetne – mondta Vakama. – De a maszknak nyoma veszett, elvitte egy Sötét Vadász. Ő csinálta azt a lyukat, amin keresztül idejöttetek.
Jaller körbetekintett. A Ta-Koro Őrség kapitányaként eltöltött ideje alatt tanult egyet s mást a stratégiáról. Egyetlen pillantásból meg tudta állapítani, hogy a Rend súlyosan alábecsülte a Makuták haderejét. A Rahkshik máris három vagy négy helyen feljutottak a falakra, délebbre pedig már a határokon belül voltak. Szeme láttára vonultak vissza a védelmezők, ahogy a leigázók egyre beljebb hatoltak.
- Előnyt kell szereznünk – mondta Jaller. – De valahogy úgy, hogy a Rahkshi ne számítson rá.
- Még több Toa van úton ide, de nem érkeznek meg időben – így Vakama. – Ám talán egy Toa van itt, aki segíthet rajtunk. Idefigyeljetek…
___

Hahli találta meg a szóban forgó Toát, a Krakua nevű Hang Toáját. Amikor meghallotta Vakama tervét, olyan képet vágott Hahlira, mintha egy őrültet bámulna.
- Vegyük át még egyszer – mondta, miközben hangsugarakkal lőtt szét egy Rahkshit. – Vakama azt akarja, hogy próbáljak ki különböző frekvenciákat, míg meg nem találom azt, ami felébreszti ezeket a Bohrok micsodákat?
- Úgy van – mondta Hahli. – Tudjuk, illetve gyanítjuk, hogy hangjelzéssel lehet őket felébreszteni, de azt már nem, hogy pontosan milyennel. Ha fel tudjuk kelteni a Metru Nui alatt lévőket, és ha a Rahkshik az útjukba állnak, akkor hátha nyerünk elég időt egy újabb terv végrehajtására.
- Hát jó, megpróbálom – mondat Krakua. – De nem ígérek semmit.
Hahli ekkor távozott. Következő lépéseként erejével felzavarta az óceánt, igyekezvén összetörni a Makuta hajókat. Ám mielőtt hozzáfoghatott volna, minden megváltozott körülötte – a csillagok kifényesedtek az égen, a fuvallat meleggé vált, a föld gyengéden megremegett. Nem tudta, hogyan, de biztos volt benne: a Nagy Szellem felébredt.
A város falain túl egy vihar volt kialakulóban, és úgy hajigálta a Makuta flottát, mint a játékokat. Ez azonban nem riasztotta el a Rahkshikat, akik továbbra is törtek előre. Már négy helyen áttörték a falakat, és Ta-Metrut rohamozták. Úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg őket. Legalábbis egészen addig, mígnem a föld felhasadt előttük, és egy Bohrok horda özönlött ki belőle. Nem volt sok, pusztán azok a példányok, akik az Archívumban és a földalatti egyik kisebb fészekben aludtak, mégsem voltak kevesen. A Rahkshik azonnal rájuk támadtak, amit a Bohrokok nem hagyhattak válasz nélkül. A két oldal egymásnak veselkedett, közben pedig a Mahrik és a Rend ügynökök akaratuk szerint szedték le a Rahkshikat. A harci fölény mérleghinta módjára ingadozott, mivel a Rahkshik nem jöttek rá, hogy a Bohrokok pusztán Mata Nui szigetére akarnának eljutni. Ha félreálltak volna előlük, a harc véget is ért volna.
A város lassan megremegett egy sorozatnyi robbanás miatt. A falak tetejéről felkiáltott az egyik Rend ügynök:
- Vigyázat, bejövő repülők!
Hahli felnézett, és három hihetetlenül gyors légi járművet látott a város fölött szárnyalni, egységesen megfordulni, aztán megindulni a hajók felé. Az egyik lelassított, és feléje biccentette egyik szárnyát. Hahli máris ráismert Pohatura a pilótaülésben. A Nuva Toa hazatért.
Pohatu visszairányította gépét a város határain kívülre, hogy elintézze a hajókat. Lewa és Kopaka közben zuhanórepülésbe kezdtek, és fénytöltetekkel szórták meg a Rahkshit. A látvány erőt adott a város védelmezőinek, akik visszasereglettek a falak réseihez. Élükön Jaller-val és Hewkiival, visszaszorították a Rahkshit.
A vihar végre lecsendesedett. A Testvériség hajói az Ezüst Tenger fenekére kerültek, és noha a városfalakat ledöntötték, a törmelék közt halott kraata és összetört Rahkshi páncélok hevertek. Az épségben maradt betolakodók tovaszálltak, feltéve, hogy sikerült elkerülniük a Jetrax, Rockoh és Axalara sortüzét. Metru Nui biztonságban volt, és ahogy azt a Nuva Toa tanúsította, a Nagy Szellem felébredt. A Makuta Testvériségének ereje egyszer és mindenkorra megszűnt. Dume Turaga és Vakama Turaga együttesen jelentették ki, hogy a következő nap az egész városra kiterjedő ünneplést fognak tartani a Kolosszeumban.
Ám Hahli még most sem volt ünneplő kedvében. Nem tudta elfeledni Matorót, aki életét adta Mata Nui életéért. S a számos sebesült vagy haldokló védelmező ellenére is valami azt súgta neki, hogy ez az egész túl… könnyen ment. Igaz, a léghajók, a Bohrok és a vihar személyében váratlan segítségük érkezett, de mégis egy Rahkshi sereggel volt dolguk. Valamiért úgy érezte, nem kellett volna győzniük, legalábbis nem így, hogy a város nagy része épségben maradjon.
Mosolygott. Nokama Turaga leszidta volna, amiért ennyire aggodalmaskodik. Mindegy, hogy érezte magát, a Nagy Szellem több mint ezer év elteltével végre felébredt. A fény győzedelmeskedett a sötétség fölött, nemde? A Toák beteljesítették sorsukat, és megmentették az univerzumot, nemde? És ez azt jelenti, hogy végre minden rendben van: most már semmi rossz nem történhet, igaz?
Hahli megfordult, és elindult Ga-Metru irányába, közben pedig egy Nokamától tanult nótát hümmögött. Réges-rég írt dallam volt, mely a holnap reményét sugallta. Talán ha a nóta nem lett volna, meghallotta volna a szélben visszhangzó sötét kacaj hangját.