Helryx Toa, Mata Nui Rendjének vezetője, egy csatamező maradványai közt baktatott. A helyszín a Nynrah nevű sziget partvonala, ahol egy csata dúlt a Makuta Testvérisége és a Rend között. Egy hosszadalmas, ádáz küzdelem után a Rend győzelmet aratott, a Testvériség erőit elüldözték a szigetről, vagy a parton zúzták össze. A nő most a homokot járta, időnkét fel-felszedegetve egy Rahkshi páncéldarabkát, hogy gyorsan megvizsgálja, aztán elhajítsa.
Rendszer állt az őrülete mögött. Maszkerejét használva Helryx képes volt puszta érintéssel leolvasni egy tárgy múltját. A célja egyszerű volt: a Rahkshit egy nagy erejű anyag, az energizált protodermisz segítségével teremtik. A Rend ismerni akarta a Makuták által használt anyag összes lelőhelyét, hogy el tudja foglalni vagy pusztítani. Nélkülük ugyanis nem születhetnek új Rahkshik.
Eddig azonban minden egyes megvizsgált darab olyan forrásból származott, amit a Rend már ismert. Az erőfeszítés mégsem volt hiábavaló – sokkal könnyebb lenne az erőforrásuk megszűntetésével, mintsem csatározással legyőzni a Testvériséget.
Felvett egy karmazsinszínű Rahkshi páncéldarabot, és működésbe hozta a maszkjának erejét. Ez alkalommal egy olyan helyet látott, amelyet nem ismert fel. Chirox Makuta volt ott, meg egy ezüstös medence, de ez nem egy közönséges medence volt, ugyanis ebből egy alak magasodott ki: egy energizált protodermiszből álló élőlény. Erősen a helyre összpontosított: hisz ez a sziget épp északra található attól, ahonnan az új szövetségesét szedte fel!
Helryx leejtette a páncéltöredéket, és Keetonguhoz fordult. A Rahit nagy nehezen, de sikerült rávennie, hogy megszakítsa a Visorak áldozatainak megmentését célzó törekvéseit, és segédkezzen a háborúban. Helryx viszonzásként megígérte, hogy a Visorakok soha több nem fognak veszélyt jelenteni.
- Indulnunk kell – mondta. – Van egy újabb forrás.
Az út nem tartott sokáig. Célállomásuk elsőre lakatlannak tűnt, ám ez az illúzió rövidéletűnek bizonyult. Helryx felfigyelt a sziklák közt lapuló… dolgokra. Nem matoránok voltak, se nem Rahik, sokkal inkább egy átmeneti forma képviselői. Érzései azt sugallták neki, hogy valami itt nagyon nincs rendben. A levegő, a talaj, a helybéliek… mind olyan hátborzongató volt, hogy még Keetongu is nyilvánvalóan kényelmetlenül érezte magát. A szigeten nem voltak házak… legalábbis épen maradtak. A legszembetűnőbb tereptárgy egy óriási barlang volt.
Helryx és Keetongu elővigyázatosan léptek be. Az alagút, mihelyst beljebbre kerültek, gyorsan szűkülni kezdett, és emiatt négykézláb kellett továbbmenniük. Helryx nem tehetett róla, de elgondolkozott, milyen könnyű is lenne itt csapdába esni.
Amikor a járat ismét kiszélesedett, Helryx még több lényre lett figyelmes. Ezek már egyértelműen Rahi vadak voltak, de ilyeneket még sosem látott. Kistermetű, fehér kétlábúak voltak, nagy, sárga szemekkel, és cingár végtagokkal. Visszakoztak, és oldalra húzódtak, amikor a Toa és a társa elhaladt mellettük. Ám amint továbbmentek, a lények egy csoportba verődtek, és a nyomukba eredtek.
Helryx és Keetongu egy hatalmas kamrába érkeztek. A közepén nem csak egy medencényi, de egy egész tónyi energizált protodermiszt találtak. És a központjából egy élő teremtmény alakja emelkedett ki. Egy fej, két kar, és a tóban végződő törzs. Vonásai teljesen elmosódtak, és teste az energizált protodermisz ezüstös színét vette fel. E látvány egy emléket idézett meg: az egyik ügynök Metru Nuiban egyszer jelentette, hogy Vakama említést tett egy energizált protodermisz entitásról, amellyel Metru Toa korában megküzdött a csapatával. Ez ugyanaz a lény lenne talán?
- Már vártam az érkezésetek – mondta az alak. – Éreztem, ahogy a fajtátok univerzum-szerte a medencéim körül működik. Destruktív, de mindent összevéve hiábavaló. Ha anyagom egy forrását befeditek, akkor egy újabb fakad majd máshol.
- Akkor azt is megsemmisítjük – válaszolt Helryx. – Mi vagy te?
- Én a teremtés és a pusztítás – felelt a lény. – Én vagyok az átváltoztatás és a megsemmisítés ereje; én vagyok az összes létező stimulált protodermisz valamennyi cseppje. Annyival állok tefölötted, te páncél és szövet teremtménye, mint amennyivel te egy rovar fölött.
- És mi itt a célod? – kérdezte Helryx.
- Nem saját akaratomból vagyok itt – válaszolt az entitás. – Egy bolygó magjában éltem, mígnem egy napon anyagom egy darabkája a felszínre tört. Nem tartott soká, míg ama világ lakói felfedezték az erőmet; és háborúzni kezdtek fölötte. Ám alkotórészeimnek egy darabkáját elvitték, és ebbe az univerzumba helyezték, s így megmenekültem, mielőtt az a világ a pusztítás martalékává lett.
- És most? – így Helryx.
- Most azokon a lényeken és tárgyakon kísérletezem, amelyeket magam körül találok – jött a válasz. – Azt is megengedtem, hogy mások merítsenek belőlem, ha a céljaikat elég érdekesnek találtam.
- Olyan lényeket segítettél a világra, amelyek rettegést és halált hoztak ezrekre – mondta Helryx. – Ennek véget kell vetni.
- Netán egy fegyver lenne a felelős a viselője tetteiért? – kérdezte a lény.
- Talán nem – mondta Helryx –, de a fegyvert el lehet törni, hogy soha többé ne használják.
Lágy hang hagyta el az entitást, akár nevetés is lehetett.
- Már találkoztam a fajtáddal. Olyan biztos a hatalmában, amellyel fogva tart, irányít, vagy elpusztít engem. Nem vagytok többek, mint a csillagokért nyújtózó kőmajmok, akik azt hiszik, ha képesek megragadni, ki is olthatják őket.
A tó fortyogni, habzani kezdett. Egy óriási, energizált protodermiszből álló árhullám emelkedett a magasba a lény háta mögött, és olyan terebélyes volt, hogy elérte a kamra mindkét oldalát. Sebesen indult meg a felszínen Helryx és Keetongu felé.
- Megváltozás vagy megsemmisülés? – mondta az entitás. – Melyik lesz a sorsotok? Derítsük ki közösen!