Axonn leguggolt egy alacsony kőfal takarása mögé, és figyelte a feje fölött elszálló tűz- és jéglövedékeket. Oldalán volt Brutaka, akik időnként felkukucskált az egyre kicsinyülő fedezék mögül, hogy energiát vessen ki kardjából.
- Kopogtassunk az ajtójukon – mormogott Axonn. – Remek stratégia. Ha engem kérdezel, a Mahri Nuiban töltött időd alatt tele ment az agyad vízzel.
- Na, ne csináld már – mondta mosolyogva Brutaka. Egy energianyalábbal leterített egy támadót, aztán lesújtott egy másikra. – Imádod ezt, és te is tudod. Miután annyi ezer évet ücsörögtél Voya Nuin, várva, hogy történjen valami, rád fér a testmozgás.
Egy zöldbőrű Skakdi mászott át a falon, kezében tüskés buzogánnyal. Axonn hamar megmutatta neki, mekkora hiba volt.
- Egy szép, egyszerű munkára küldtek. Menjünk el Zakazra, találjuk meg Nektann hadurat, és kössünk szövetséget a Rend és a Skakdi között. Az nem volt benne, hogy rekedjünk meg egy tengerparton.
- Megrekedtünk volna? Nem rekedtünk meg – mondta Brutaka. – Figyelj.
Brutaka átszökkent a falon, és kilőtt egy sugarat egy félig összedűlt épületre. Átnyesve az egyetlen támasztékot, a szerkezet ráomlott egy horda Skakdira. Amikor a por leülepedett, mindannyian csapdába voltak esve a törmelék alatt.
- Azok a fickók, na ők már meg vannak rekedve – mondta Brutaka.
Axonn sóhajtott.
- Pont, mint a régi szép időkben – mondta. – Most már emlékszek, miért utáltam őket annyira.
- Ha ez tetszett neked, ezt imádni fogod – felelt Brutaka.
Mielőtt Axonn reagálni tudott volna, a társa tarkón ragadta őt, és talpra rántotta, aztán ott állt mellette, szabadon maradt kezét a levegőbe tartva.
- Megadjuk magunka! – kiáltotta Brutaka a Skakdi seregnek. – Vigyetek el, a tieitek vagyunk.
* * *
Másutt, Stelt szigetén, egy kereskedő az élete során jóformán mindent lát legalább egyszer. Ez a hely szolgált kereszteződésül a tisztességtelenek, a reménytelenek, és azok számára, akik gyorsan pénzhez vagy olyan alkuhoz akartak jutni, amit jobb elpalástolni a Toa elől. Egy bizonyos kereskedő azonban nemrég többet látott, mint amennyit akart volna. Harcosok egy kisebb csoportja, köztük a gyűlölt Roodaka, ellopta legjobb hajóinak egyikét. Sőt ami még rosszabb, úgy intézték, hogy senki se higgye majd el neki. Mostanra azonban valamelyest rendbe hozta a dolgait: sikerült helyettesítenie a hajót és visszahívnia a korábbi legénység azon tagjait, akik még életben voltak. Minden a régi kerékvágásban folytatódott, legalábbis egészen addig, míg egy 20 láb magas sárkány le nem tépte az üzletének tetejét.
- Hol van Teridax? – morgott a sárkány.
- Teridax? Az meg ki vagy mi? És honnan kéne tudnom? – mondta az árus, eszeveszetten tapogatva egy fegyver után, de végül csak egy vacak, repedt Kanoka korongot kapott kézbe.
- Ismerem Steltet – mondta a sárkány. – Ha egy Nui-Rama dongani kezd a Tren Krom Félszigeten, itt azt is meghallják. Úgyhogy újból megkérdezem, hol van ő? Hol van Metru Nui Makutája?
- Nem tudom! Esküszöm! – üvöltözött a kereskedő.
A sárkány felmarkolta áldozatát hatalmas karmaival.
- Erre most nincs időm. Helyekre kell látogatnom, testeket kell összetörnöm. Azt akarom tőled, hogy továbbíts egy üzenetet az összes barátodnak, mindenkinek, aki útba ejti ezt a szigetet. Mondd el nekik, hogy Miserix visszatért, és amikor megtalálom őt, Teridax halott lesz.
* * *
Megint csak másutt, Vezon egy kis, koromfekete vitorlájú szkiffben üldögélt. A csónak orrában Trinuma ült, aki lehetséges veszélyforrások után kutakodott. Ha Vezont is ilyennek tartotta, akkor leplezte. Ami pedig Vezont illette, ő egyszerűen örült annak, hogy kint lehet a cellájából. A börtönök túl… szorosak, bár mélyrehatóan átgondolva talán épp ez a céljuk. S ha már szóba jött a mélyreható, Trinuma egy szépséges tőrrel jutalmazta meg őt. Vezon úgy fejtette ki köszönetét, hogy nem vájta bele kísérője hátába.
- Hová megyünk? – kérdezte Vezon. – Miért megyünk oda? Megyünk egyáltalán, vagy csak egy nagy körben vitorlázunk? Netán csigavonalban? Egyszer lementem már csigavonalban: egy nagy kőalagúton, ami csak lefelé és lefelé és lefelé vezetett, és Zyglakban végződött. Bárki is építette, semmi érzéke nem volt a dekorációkhoz.
- Csöndben maradnál? – mondta Trinuma. – Ez egy titkos küldetés. Tudod, mit jelent az?
- Persze – válaszolt Vezon. – A titkos küldetés azt jelenti, hogy ha megölnek téged, nem mondom el senkinek. De még mindig nem adtál választ a száztíz kérdésem egyikére sem, se az utókérdésekre.
Trinuma beletörődően sóhajtott.
- Egy Destral nevezetű helyre megyünk. Amint odaértünk, munkába állhatsz. Ha sikerrel jársz, tovább zagyválhatsz még egy napot. Ha kudarcot vallasz, szörnyűséges halált halsz. Érted?
- Destral… Destral. Várjunk csak, hisz az a Makuták bázisa! Spiriah is Makuta volt. Pontosabban addig, míg Miserix meg nem ölte. Én repültem Miserixszel, mondtam már neked? Pontosabban addig, míg körözni nem kezdett, és ledobott a hátáról. Az óceán vize nagyon hideg, ne higgy annak, aki mást mond. Szóval mi dolgom lesz Destralon? Rablás? Merénylet? Éles tárgyakkal való rohangálás?
- Tiéd a legfontosabb feladat mind közül – mondta Trinuma. – El fogod árulni Mata Nui Rendjét és az egész univerzumot, mégpedig a következő módon…