Takanuva Toa számos különös dolgot tapasztalt, mióta erre a helyre került, amit most már egyfajta alternatív univerzumként értelmezett. Ám ahhoz semelyik sem volt fogható, amit most élt át: a tág óceán saját erejéből való átrepülésének érzéséhez. Még különösebb volt az, hogy ezt a képességét a Makutának köszönhette. Miután megközelítőleg elmondták, hol keresse az Idő Maszkját szállító karavánt, Krika Makuta megjegyezte, hogy vízi úton nem lesz képes időben elérni őket, még akkor sem, ha sikerül ellopnia egy csónakot, amivel ellopódzhat Metru Nuiról. A repülés volt a legmegfelelőbb út. Még mielőtt Takanuva hangot adhatott volna repülési képtelenségének, Krika finom port fújt az arcába. A Fény Toája kénytelen volt belélegezni. Krika nevetve elmagyarázta, hogy Makuta Vírus hatása alá került, amelynek révén, legalább is időlegesen, képes lesz a repülésre. Ha volt is valami mellékhatása, Krika nem tett róla említést. Takanuva nem tudta, hogy most meghálálja, vagy megüsse érte.
Az útirány legalább helyes volt. Takanuva a távolban észrevett egy Ussal rák húzta, matorán vezette kocsit, két oldalán egy-egy Muaka tigrist lovagló Jég Toájával és Föld Toájával. Takanuva sejtette, hogy a kocsit és a Rahit is hajóval szállították, mivel az Artakhához vezető út egy szakaszát csak úgy lehet megtenni.
A Makuta figyelmeztetésének ellenére, mely szerint meg kell ölnie a Toát és a velük utazó matoránt, Jalát, Takanuvának jobb ötlete támadt. Végtére is egy Toa volt, ezt a világot pedig ők uralták. Egy próbát mindenesetre megért.
Közvetlen a kocsi előtt ért földet, Jala hirtelen fékezett. A két Toa felemelte a dárdáját és pajzsát, majd közelebb léptek hozzá.
- Ki vagy te? – mondta a fekete páncélos harcos. – Beszélj, vagy szembekerülsz a Szeizmikus Lándzsám erejével!
- Mogorva barátom azt próbálja elmondani – szólt a Jég Toája –, hogy nem számítottunk látogatóra, még hozzád hasonló többszínűre sem. A meglepetés idegessé tesz, és ha idegesek vagyunk, mások megsérülhetnek.
- Engedjétek le a fegyvereiteket. – mondta a Fény Toája. – A nevem Takanuva, és a Császárság megbízatását teljesítem.
- Én Kualus Toa vagyok. – mondta a fehér páncélba bújt Toa. – Barátságtalan barátom pediglen Bomonga Toa. És mi lenne a megbízatásod, Takanuva?
- Én nem bízok benne. – mondta Jala. Takanuva alig ismert rá a vörös Komau Kanohi mögött. – Kodan számon tartja az univerzum összes Toájának a nevét, és az övével még nem találkoztam.
Takanuva vékony fénysugárral tüzelt Jalára, kilőve kezéből a gyeplőt. Pewku, az Ussal rák ijedten felágaskodott.
- Ha a véleményedre leszek kíváncsi, matorán, majd megkérdem. – mondta Takanuva, próbált úgy hangzani, mint az itteni Toa.
Kualus válaszul jégcsapot lőtt Nullfok Dárdájából, de Takanuva egy újabb fénysugárral könnyedén összetörte. Bomonga támadásba lendült, mire a Fény Toája ideiglenesen megvakította őt egy villanással.
- Ha befejeztétek. – mondta Takanuva. – Tuyet tudomására jutott, hogy el akarják lopni az Idő Maszkját. Úgy döntött, hogy két Toa nem nyújt elegendő védelmet, kiváltképp ti ketten, így elküldött engem, hogy mellétek álljak.
- És mitől lennél te a megfelelő választás? – morgott Bomonga.
A Fény Toája sebesen gondolkodott.
- Hallottatok már… Takutanuváról?
Mindkét Toa megrázta a fejét.
- Na és Graalokról, a hatalmas Hamumedvéről?
Ismét csak a fejük rázták.
- És felteszem, akkor az Ihu Hegy fenevadjáról sem hallottatok, se a Tren Krom Hasadék lángkígyóiról, sem pedig – a hatás kedvéért lejjebb vette hangját – a Ga-Wahi-béli Kohlii szörnyetegről.
- Ezek egyikét sem ismerjük. – mondta Kualus.
Takanuva mosolygott, a magasba emelte lándzsáját, aztán a két Toa előtt a homokba döfte.
- Van ám annak oka, hogy nem ismeritek őket, testvéreim… és ha őket elintéztem, nyilván elbánok azzal is, aki a Vahi után áhítozik.
Bomonga és Kualus egymásra néztek, mire Kualus megrándította a vállát.
- Rendben van, testvér, velünk tarthatsz Metru Nuira. De mivel olyan hatalmas vagy, miért is nem gyalogolsz előttünk? Így minden veszéllyel azonnal számolni tudsz. Mellékesen szólva, ki akarja tőlünk ellopni a maszkot?
- Egy nagyon hatalmas és gonosz lény, Brutaka. – válaszolt Takanuva.
Ezúttal a két Toa egyértelműen felismerte a nevet. Bomonga még vigyorgott is.
- Szóval hallottál róla? – kérdezte Takanuva.
- De még mennyire. – mondta Bomonga. Ő is a földbe szúrta lándzsáját Takanuva gerelye közelében. – Végtére is én öltem meg.