Takanuva, Takua és Dume Turaga libasorban haladtak az Archívum mélységében, nyomukban a csöndes Tuyet Toával. A Toa Császárság uralkodója egy mukkot se szólt mióta foglyul ejtette hármójukat, csupán széles recés pallosával tartotta őket mozgásban. Már úgy tűnt, órák óta gyalogolnak a kanyargós úton, keresztül a rég feledésbe merült kiállításokon, egyenest az olyan részlegekbe, amelyeket meglehet, hogy még az Archívum gondnokai sem ismertek.
Takanuva mélyen elgondolkodott. Tuyet visszavihette volna őket egy cellába a felszínre, vagy egész egyszerűen megölhette volna őket. Minek bejárni az Archívumot? A dolgok csak még nyugtalanítóbbra és furcsábbra fordultak, amikor bekanyarodtak egy fordulóban, és beléptek egy tág kamrába. A túloldalon fél tucat súlyosan sérült Rahkshi volt, és egy jobb karját vesztett Exo-Toa páncélzat. Ennél is meglepőbb volt azonban a két fekete páncélba bújt alaki, akik árnyék energiával sercegő mancsokkal ugrottak fel helyükről a jövevények láttára. Takanuva hátrafordult, de Tuyetnek hűlt helyét találta. Helyében egy újabb Makuta állt, ez most egy karcos és rozsdamarta Hau Kanohit viselt. Amikor megszólalt, felismerte a Metru Nui Makutájának recsegő hangját.
- Egyszerű stratégia. – mondta. – Tuyetnek hála csal alakváltó képességeink révén merészkedhetünk ki innen. Még így is elfogtak minket, csakúgy, ahogy most mi is elkaptunk titeket.
- Ezt most nem értem. – mondta Takanuva. – Miért nem vetted fel az Árnyak Maszkját? Hisz ott lóg az Archívum falán.
Makuta olyan pillantást vetett Takanuva felé, amely még az Ihu Hegy csúcsán lévő havat is megdermesztette volna.
- A maszk ki van biztosítva. Ha csak hozzáérek, Tuyet és az alattvalói rögtön tudni fogják. Őrizetlenül hagyja, hogy gúnyolódjon velem, mert tudja, hogy vágyok utána, de nem érhetem el.
A másik két Makuta és a mozogni képes Rahkshik közelebb húzódtak.
- De téged nem védenek, Toa. Mondj egy jó okot, miért ne végezzünk veled nyomban, mint ahogy a te fajtád is gyilkolta a miénket oly sok századon át!
- Én nem… - kezdte Takanuva, majd szünetelt, és átgondolta, mennyi mindent áruljon el fogva tartóinak. Végtére is ezek Makuták, saját univerzumának leggonoszabb lényei. Itt azonban, ebben az őrült világban, üldözött számkivetettek. – Én nem Tuyet Toái közé tartozom. A nevem Takanuva, és vagyok a Fény Toája.
A három Makuta megtorpant. Takanuva tudta is, hogy miért: a Fény Toája a legtökéletesebb fegyver az árnyéklények ellen.
- Hallgassatok meg. – folytatta. – Én egy másik földről jöttem, ahol nincs Tuyet, se Toa Császárság. Nem állítom, hogy megértem az itt történteket, de egyvalamit tudok: én nem tartozom ide, és vissza kell jutnom a saját világomba.
A három Makuta egy pillanatig csöndben maradt. Aztán nevetésben törtek ki, és borzalmas hangjuk perceken át visszhangzott a kamrában.
És mégis hogy – mondta Metru Nui Makutája – akarsz visszatérni ebbe a világodba, én kis eszement Toám?
- Úgy, hogy megtalálom azt, aki útnak indított. – felelt Takanuva. – Akit úgy hívnak, Brutaka.
Az egyik Makuta bólogatott.
- Magas volt ő, rövid, hajlott, és nagyon éles tövisekkel kivert páncélban. Hallottam már a Brutaka legendáját. Úgy tartják, nagy hős volt, és hogy egy értékes kincset őriz. Csakhogy a matorán legendákban minden kőhalom egy kincs, minden Rahi, ami nagyobb egy kőpatkánynál egy szörny, és mindenki, aki nem rohan sikoltozva a mennydörgéstől hatalmas bátorsággal bíró hős.
- Milyen igaz, Krika, milyen igaz. – jegyezte meg Metru Nui Makutája. – Nos, lássuk csak. Te Toa vagy egy hazudozó vagy, vagy bolond, vagy eszelős, nem is tudom, de ha a segítségünket kéred, meg kell fizetned az árát.
- És mi ez az ár pontosan? – kérdezte Takanuva.
- Egy pár Toa kísérete alatt egy matorán felderítőosztag indult el Metru Nuiról Artakha szigetére hetekkel ezelőtt. – mondta Makuta. – Nagy erejű tárgyat, a legendás Idő Maszkját akarták megszerezni, ama kevés fegyver egyikét, mely hatásos Tuyettel szemben. Mostanra rátették a kezüket, és visszafelé tartanak. Azt akarom, hogy támadd meg őket, és szerezd meg nekünk a maszkot. Cserébe kicsempészünk a városból, hogy megkeresd ezt a Brutakát. De óva intelek, a matorán vezér egy megszállott, aki inkább meghalna, minthogy átadja szerzeményét. Kívánságát teljesítened kell.
- És ki lenne ez a vezér? – kérdezte Takanuva.
- Te biztos nem ismered. – mondta a Krika Makuta. – Egy ta-matorán, a neve Jala.