Tahu és Kopaka a Kolosszeumhoz vonszolták a tiltakozó Takanuvát. Vahki őrszemek tisztelegtek, majd húzódtak arrébb a Toa útjából. Takanuvát szó nélkül cipelték végig a tekergőző folyosókon, hogy egy hideg, sötét cellába hajítsák.
- Érezd otthon magad. – mondta Tahu. – Majd jön érted valaki, amikor Tuyet felkészül kihallgatni téged egy nap vagy hét múlva.
- Ha ez valami vicc, hát már rég nem vicces. – szólt Takanuva. – Mégis mi folyik itt?
Ám Tahu és Kopaka már odébbálltak.
- Az folyik itt, idegen, hogy rossz helyre jöttél rossz időben. – hallatszott egy vékony hang Takanuva mögül.
A Toa megfordult, meglepődött, hogy nem egyedül volt. A falon a csuklóihoz és bokáihoz kötözött láncokról egy matorán csüngött. Fény erejének legapróbb kifejtésével Takanuva megvilágította a zárkát. Megrémülve háttal nekiesett a cellaajtónak. A megkötözött matorán nem más volt, mint Takua – egy hihetetlennek tűnő tény, mivel maga Takanuva volt Takua, még Toává válása előtt.
- Ez őrület! – mondta Takanuva. – Te vagy én – mármint, én vagyok te, hogy…
- Értem. – felelt Takua. – Te nem az okosabbik fajtához tartozol. Nem tudod véletlenül, hogy kell lakatot feltörni?
Takanuva megrázta a fejét. Ha ez egy álom vagy illúzió, akkor bizony színvonalas. De arra az esetre, ha mégsem az, kilőtt bal kezéből egy lézerfény-sugarat, amely átperzselte Takua láncait. Egy fürge mozdulattal elkapta a matoránt, mielőtt a padlóra esett volna.
- Frankó kis trükk. – jegyezte meg Takua. – Szóval téged miért zártak be?
- Én… én nem tudom. – mondta Takanuva. – Azt se tudom jóformán, hol vagyok.
- Metru Nui, a Legendák Városa. – felelt Takua. – Na persze manapság minden legenda úgy végződik, hogy „és a Toa mindenkit eltiport, aki az útjukba állt”. Vagy, az én esetemben, „többet téblábolt, mint dolgozott”. Amiért a Vahki kezelés nem akart hatni, ide zártak engem.
- Ezt el sem hiszem. – mondta Takanuva. – Tahu és Kopaka őrültek vagy még rosszabb, matoránok vannak bebörtönözve, én meg itt ülök, és saját magammal társalgok. Figyelj, Gali hol van?
- Ga-Metruban, természetesen. – válaszolt a matorán. – Ő és Karzahni vezetik az újraoktatási intézetet.
- Figyelj, öö… - Takanuva elakadt, képtelen volt kibökni a ’Takua’ nevet. – Mi történt itt? Hogy vált minden ilyen tébolyodottá?
- Kábé 3500 évvel ezelőtt történt. – mondta Takua. – Tuyet Toa megszerezte valami Nui Kőnek az erejét, ami úgy száz Toa hatalmával ruházta őt fel. Amikor Lhikan Toa meg próbálta őt állítani, Tuyet meg Lhikan álnok barátja, Nidhiki Toa végeztek vele. És ennyi. Tuyet elfoglalta Metru Nuit, és meggyőzte a Toát, hogy a sorsuk összezúzni mindenkit, aki fenyegetést jelent a Nagy Szellem számára. Azaz mindenkit a Makutától kezdve a Sötét Vadászokon át, a nem kellően lelkesedő Toáig és nem eléggé szorgalmas matoránig.
Takanuva hirtelen felemelte a kezét, és levette az Erő Maszkját. Mielőtt Takua ellenkezett volna, ráhelyezte a matorán maszkjára. Semmi sem történt. Takua letépte a Fény Maszkját, és azt mondta: - Mit akarsz ezzel, megfullasztani?
- Csak teszteltem egy elméletet. – mondta Takanuva, felállva és visszavéve a maszkját. – Gyere, elhúzunk innét.
- És hová megyünk?
- Randink van valakivel az Archívumban. – válaszolt a Fény Toája. – Vagy pontosabban alatta. Most remélem, hogy Vakama meséi arról, hogy micsoda és kicsoda van odalenn, igazak voltak.