Brutaka és Lariska egymás mellett álltak, és a hajó korlátjánál szótlanul ácsorgó Takadoxot figyelték.
- Kezdek aggódni miatta – mondta Lariska. – Egy mukkot se szólt, mióta elhagytuk Tren Krom szigetét, ahol a Carapar barátja kimúlt.
- Barátja? – horkantott Brutaka. – A Barrakinak nincs barátja, csak szolgája – Carapar pedig Takadox kedvenc bábuja volt. Egyébként sem rá kellene pazarolnod az aggodalmadat – őrizd meg nekünk. – A hajóorra mutatott. – Megérkeztünk.
A köd fátyla mögött egy fekete homok lepte, durva sziklák és vulkánhegyek borította sziget derengett, az égen pedig különös Rahik cikáztak és keringtek. A közeli vizekről visszacsillámló fény ellenére a szigetet mintha örökös árnyék burkolta volna be.
- Üdvözöllek Artidaxon – jelentette ki Brutaka.
Vezon somfordált oda kuncogva. – Remélem, túléljük a vizitet.
Brutaka szemügyre vette csapatát – egy Barrakit, egy fél Skakdit, egy Makutát, a Visorak egykori királynőjét, egy Sötét Vadászt és végül magát.
- Nos, ha nem, akkor az mit számít? A világ tán jobban meglesz nélkülünk.
Brutaka és Spiriah, mivelhogy ők ketten voltak a csapat leghatalmasabb tagjai, a partra vezető út élére álltak. Ahogy az ében homokot tapodták, minden csöndes volt.
- Szóval semmit nem tudsz az itteni védelmekről? – kérdezte Brutaka.
- Csak amit Krikától elhallottam. Volt egy pár ötlete – mondta Spiriah. – Ugye tudod, hogy ez egy nagyon rossz ötlet?
- Micsoda?
- Miserix kiszabadítása – felelt Spiriah. – Ő nem tudná útját állni a Tervnek. Itt csak korai halált találunk. Hallgass rám…
Ami most következett, döbbenetesen gyors volt. A fekete homok kavarogni kezdett Spiriah körül, egy kezet alakítva ki, amely megragadta és lefelé kezdte húzni a Makutát. Brutaka elkapta Spiriah kezét, és a többieknek kiáltott:
- Segítsetek!
Lariska, Vezon és Roodaka gyorsan az oldalára siettek. Takadox lemaradozott, időnként vissza-visszapillantva a hajóra, mintha szökést tervezne. A homok szívása túlságosan erős volt, és Spiriah maszkja már majdnem a felszín alá süllyedt. Roodaka ekkor lőtt egyet Rhotuka kilövőjével. A pörgő eltalálta az élő homokot, és a szemcséket egy rajnyi tűzmadárrá változtatta. Új alakjában képtelen volt megtartani szorítását, így eleresztette Spiriaht. A Makuta szitkozódva kúszott vissza a part felé.
- Mekkora idióta vagyok! – mondta Brutaka. – Rá kellett volna jönnöm – Krika olyan csapdákkal látta el ezt a helyet, amik megérzik a Makutát és reagálnak rá. Nem akarta, hogy Miserix megszökjön, vagy hogy bármelyik Testvériség tag ráleljen és kivégezze.
- Akkor őrültség lenne továbbmennem – mondta Spiriah. – Elhoztalak titeket ide – többé nincs szükségetek rám.
- Ellenkezőleg – mondta Lariska. – Úgy vélem, igen is a hasznunkra válnál. Hallott már valaki a felderítő kinlokáról?
Meglepően egyedül Vezon bólogatott. Amikor mindenki feléje fordult, ő a vállát rángatta.
- Vezok. Csomó mindent látott, és mivel én belőle származok, én is. Mondjátok, ha itt végeztünk, nem ölné meg őt valaki? Én vállalnám a takarítást.
Lariska, tébolyult társukra fittyet hányva, Brutakához fordult, és mosolygott.
- A kinloka egy rágcsáló, sok helyen honos, köztük Zakazon is. Ha a Skakdi egy olyan terep átkelésére kényszerül, ami rejtett csapdákkal lehet tele, előbb a kinlokát küldi át. Az állat beindítja a csapdákat, és a Skakdi biztonságosan átkelhet.
- Az itteni csapdák meg a Makutákra érzékenyek – mondta vigyorogva Roodaka. – Már értem, már értem. És ha jobban belegondolok, Spiriah tényleg egy kicsit rágcsálószerű.
Spiriah, újra talpon, egyenesen Brutakára nézett.
- Nem. Még akkor sem, ha megengeditek, hogy kizsigereljem azt a Vortixxot…
- Figyelj a szádra – köpte Roodaka, a Makuta felé tartva pörgővetőjét. –, amíg még csak egy van neked.
Brutaka átvetette karját Spiriah vállán, és arrébb vezette.
- Nem tartod szem előtt a teljes képet. Ha mindennek vége, a Testvériség még továbbra is lehet nagyhatalom, mindössze a vezetője fog hiányozni. Szüksége lesz egy újabbra… és azok, akiknek dolgozom, emlékezni fognak rá, ki segített nekik… és ki nem. Bízz bennem, jó emlékezőképességük van.
Csak pár percnyi suttogott bíztatásra volt szükség, míg Spiriah visszafordult a csoporthoz és kijelentette, hogy ő lesz az artidaxi út vezetője. Máris elindult a sziget belseje felé, nyomában a többivel. Lariska Brutaka mellé húzódott, és azt mondta:
- Teljesen jól tudod, hogy ő sohasem lehet a Testvériség vezére.
- Hadd gondolja csak, hogy ő lesz a feje – válaszolt Brutaka. – Legalább addig sem rágódik azon, hogy itt a sajátját is könnyedén elvesztheti.
Útjuk egyenest feljuttatta őket egy tűzhányó lejtőjére. Valamikor egy alagutat vájtak bele a hegybe, mely a szigeten való átkelésnek egyetlen módjaként működött. Spiriah a sor élén bandukolt, mikor hirtelen Vezon ugrott az útjába, kezeit a magasba tartva. Utána a földre mutatott, ahol egy hajszálvékony inda volt keresztbe kinyújtva az ösvényen. Egy kényes egyensúlyban lévő sziklarakáshoz vezetett, fentebb a hegyen.
Spiriah óvatosan átlépte az indát, aztán a többiek is, és elindult a barlangba. Amikor már bent voltak, Brutakának csak akkor tűnt föl, hogy az egyikőjük hiányzik.
- Hol van Takadox?
Lariska sarkon perdült.
- Ott! Vigyázz!
Brutaka megfordult, és még látta, ahogy Takadox átszeli pengéjével az indát. Az azt megelőző pillanatban, hogy a sziklalavina elzárta volna őket a Barrakitől és egyben a külvilágtól is, mind látták arcán a gonosz vigyort.