Vezon felnyitotta szemeit, és meglepetten tapasztalta, hogy még életben volt. Az imént még Zyglakok vették körül, akikre valahogy nem akart hatni az ő esze és bája. Nagy fény villant fel ekkor, úgy érezte, hogy egy nálánál sokkal erősebb lény ragadja meg és viszi magával, s utána sötétség következett.
Körbetekintett. Egy nagy cellaszerű helyiségben volt, mégpedig nem egymagában. A többi négy, egymástól nagy távolságra álló ott lévő közül egyet sem ismert fel. Ösztönösen azt kezdte számolgatni, mennyi ideig tarthat hatástalanítani őket és feltörni a cellaajtón lévő zárat.
Vezon tűnődéseinek egy hatodik alak megjelenése vetett véget, aki a cellán kívül közeledett. Magas volt, szikár és erőteljes, fején kupolaszerű sisakot viselt, kezében rémisztő kétpengéjű kardot fogott. Úgy bámult végig az öt foglyon, mintha eladásra szánt teherhordó Ussal rákok lennének.
- A nevem Brutaka. – mondta a látogató. – Tudom, hogy sok kérdésetek van – de nem válaszadásra jöttem. Azt, hogy én ki vagyok, kinek dolgozok, és hol vagytok, most nem számít. Mindössze annyit kell tudnotok, hogy két, és csakis két módon juthattok ki innen.
Egy xiai nő lépett oda a rácsokhoz, majd egy veszedelmesen lágy hangon azt mondta:
- Mégpedig?
- Kisétálhatsz innen, Roodaka, a saját lábadon, hogy egy küldetést teljesíts egy pár barátom számára. – felelt Brutaka. – Vagy én is kicipelhetlek, eltemethetlek odakinn egy lyukban, és majd meglátjuk, hogy kinő-e valami.
Brutaka a többi felé fordította figyelmét.
- Mindegyiktökben van valami közös: valaha mind kapcsolatban álltatok a Makuta Testvériségével. Roodaka például elárulta őket a Sötét Vadászoknak, aztán a Sötét Vadászokat is nekik – most mindkét oldal a fejére vadászik. Takadox és Carapar pedig Barrakik, kiknek hadseregeit a Testvériség verte le 80000 évvel ezelőtt. A sarokban álló Makuta Spiriah, aki akkora kudarcot vallott a Zakaz szigetén folyt kísérlete során, hogy saját népe akar vele végezni.
Vezon félénken felemelte a kezét.
- Bocsáss meg, te nagy brutális, kardforgató kertészmester, de én még sosem találkoztam szemtől maszkba egy Makutával, és akkor se ismernék fel egyet, ha rám lépne és a sárba taposna engem. Szerintem nem én kellek neked… tetszik tudni, én Vezon vagyok, n-nel, nem pedig Vezok, k-val.
A rákszerű Carapar odaszökkent hozzá, nyakánál fogva felemelte Vezont, és hozzávágta a hátsó falhoz.
- Túl sokat beszélsz. – morgott a Barraki.
- Óh, remek. – motyogta Brutaka a fejét rázva. – Ez is pompásan kezdődik.