Makuta sebesen szelte a Verem vizét Maxilos testében. Amíg ezt tette, elméje visszatekintett az időben, utazása kezdetére, mely erre a helyre és ebbe az időbe vezette őt. Valóban csak százezer évvel ezelőtt volt, hogy ő és Makuta társai először meglátták a napnak fényét? Chirox, Antroz, Vamprah, Mutran, és a többi?
A Nagy Szellem, Mata Nui egy különleges megbízatással választotta ki őket. Az ő feladatuk volt az univerzum gördülékeny fejlődéséhez szükséges növények és állatok megteremtése. Idővel szerepük kibővült, mígnem a Makuta Testvériségének a feladata a matorán univerzum vizei és földjei fölötti őrködés lett. A Mata Nui hatalma ellen irányuló belső fenyegetéseket a Makuta vezette seregek verték le.
Míg a Nagy Szellem intézte a kozmikus fontosságú ügyeket, a világ mindennapos biztonságának és védelmének feladata a Makuta vállain nyugodott. Igen, voltak Toák is, akik az általuk könnyelműen veszedelmeknek megbélyegzett dolgokon ügyetlenkedtek meg vesződtek zajosan, de az alkotás és pusztítás igazi erejével a Testvériség rendelkezett.
A logika szerint a matoránoknak egy idő után rá kellett volna jönniük, hogy bagatell életük mennyire függ a Makutáktól, és e szerint viselkedniük. De nem, a Névadó Napi ünnepségeiket Mata Nui tiszteletében végezték. Mikor befejezték napi munkájuk, Mata Nuinak adtak hálát annak sikeres befejezéséért. Mata Nui olyan sokkal magasodott föléjük, hogy hozzá képest a matoránok a lábai körül zajongó tűzlegyeknek látszottak.
A sok évezrednyi semmibevevés irigységhez vezetett; az irigység haraghoz; a harag pedig gyűlölethez. Végül már minden Makuta magában hordozta Mata Nui meggyalázásának vágyát.
De csak a Barraki kudarcba fulladt fellázadása után kezdett Metru Nui Makutája azon gondolkodni, hogy talán, de csak talán, valóban lehetne tenni valamit. Terve azonban tovább terjedt Mata Nui puszta legyőzésén. Az ő szándéka sokkal szövevényesebb volt ennél: egy hálózat, mely magában foglalt számos Toa csapatot, Sötét Vadászokat, Bohrokot, Visorakot, és többet. És összes csavarja és fordulata ellenére mégis lélegzetelállítóan egyszerű volt.
- Létezik egy vízkísértet nevű Rahi. – magyarázta jó nyolcvanezer évvel ezelőtt a Testvériségnek. – Olyan apró és olyan jelentéktelen, hogy a nagyobb halak nem is tartják érdemesnek megenni. De néha-néha egy bátrabb vízkísértet megkísérli egyik nagyobb és erősebb szomszédja megtámadását. A küzdelem természetesen erősen egyoldalú, és a végén a szegény vízkísértet ellenfele szájában köt ki. A nagyobb hal persze hamar rájön, hogy a vízkísértet külső vázát méreg borítja, amitől azonnal elpusztul, és a vízkísértet kiszabadulva hónapokig lakmározhat nagyon ostoba és nagyon halott ellenségén. Néha, testvéreim – mondta, ahogy helyet foglalt obszidián trónján –, a győzelem legjobb és egyetlen módja… a vesztés.