Matoro Mahri Toa és Makuta a réges-rég elhunyt Tuyet Toa ütött-kopott maszkja és páncélzata fölött ácsorogtak.
- Te megőrültél. – mondta Matoro. – Ezt én meg nem teszem.
- Biztos átugrottam azt a részt, amikor megengedtem a választást. – válaszolt Makuta. – Azt akarom, éleszd fel ezt a dögöt a maszkoddal, most azonnal! – Egy pillanattal később hozzátette: - Meg is ölhetlek, Matoro, és elvihetem a maszkot, hogy aztán magam tegyem meg, de így sokkal szórakoztatóbb.
- Még ha fel is támasztom, nem lesz képes újraalkotni a Nui Követ. – fejtegetett Matoro. – Nem lesz lelke! Nem lesz elméje!
- A Toák elméjét én mindig is túlértékeltnek tartottam. – mondta Makuta. – Láss hozzá!
Matoro koncentrált, és működésbe helyezte a Felélesztés Maszkját. Tudta, hogy Makuta komolyan értette. Gondolkodás nélkül végezhetne vele. E mellett a Jég Toája maga is kíváncsi volt, mire készült Makuta. Ha megtudja, bármikor visszaküldheti Tuyetet a sírba a maszkereje kikapcsolásával.
A lábainál heverő Kanohi maszk és páncélzat mozogni, lassan összeállni kezdett. Ami az előző pillanatban még egy roncskupac volt, most formát öntött. Több páncéldarab tört elő a sárrétegből, igyekezve csatlakozni a többihez. Az egész valahogyan egyszerre volt bámulatos és gyomorforgató.
Az egykoron Tuyet Toához tartozó test lassan felmagasodott a Verem fenekéről, és parancsokra várva bizonytalanul kiegyenesedett. Ekkor Matoro felfedezett valamit. Hihetetlenül kicsi, majdnem mikroszkopikus kristálydarabok voltak a Toa páncéljába ágazódva.
- Ím. – mondta Makuta. – Amikor a Nui Kő oly sok évezreddel ez előtt felrobbant, nagy része füstté lett, de néhány darabka megmaradt Tuyet páncélzatában. Ezekkel képes leszek ismét teljessé tenni a követ. Már csak a megfelelő szerszám hiányzik.
- Miféle szerszám? – kérdezte Matoro.
- Artakha Pálcája. – válaszolt Makuta. – És ha nem tévedek, régi barátaid, a Nuva Toa épp most hozzák el nekem.