Ha egy Krónikás szájából hallottam volna a következőket, nem hittem volna el.
Az Árnyékos történetének lényege ez volt: egykor ő birtokolta a tárgyat, melyet keresünk, Artakha Pálcáját, de régen átadta Xia szigete lakosainak, egy fegyverszállítmány fejében. Örömest szabadon engedett minket, és elmondta, hol találhatjuk meg legkönnyebben a Pálcát, de csak úgy, hogy el kell intéznünk valamit a számára. A dolgok állása szerint Roodaka, Xia egyik „vezéregyénisége” információval látja el a Sötét Vadászokat – és közben ugyanezt a szolgáltatást nyújtja ellenségeik, a Makuta Testvérisége számára is. Az Árnyékos ki akarta őt végeztetni.
Meglepetésemre Tahu beleegyezett. Csak később mondta el nekem, hogy más terveket tartogat Roodaka számára, melyeknek részét képezi Lewa Nuva visszaküldése Metru Nuiba. A csapat többi tagja addig is elindult Xiára. (Persze Pohatu hátrahagyott egy kis ajándékot a Sötét Vadászoknak. Elmondta, hogy egy órával a távozásunk után az Árnyékos erődjének minden egyes köve porrá fog hullani.)
Bár még sosem jártam ott, de hallottam, hogy a sziget egy iparosított rémálom. Mint az kiderült, a hangsúly a „rémálom” szón volt – egy Tahtoraknak nevezett óriási szörnyeteg tombolt keresztül a helyen, és egy még borzasztóbb Rahi, melynek kinézete megfelelt a Kanohi Sárkány leírásának, állt vele harcban. Épületek hullottak, gyártelepek lángoltak, és még a hírhedt Magaslatból is ki lettek tépve darabok. Teljes volt a káosz.
Tahu elküldte Onuát, hogy a földet fúrva felkutassa a Pálcát a földalatti rejtekhelyén. A maradékunk azt tette, amit tudott, a helybéliek megmentése és a fenevadak párviadalától való távoltartásuk érdekében. Kopakának jutott Roodaka kimenekítésének a „dicsősége”.
- Toa. – köpte az, mintha rossz azt hagyott volna szájában a szó. – Nem kell a segítségetek!
- Talán nem. – felelt Kopaka jeges mosollyal. – De nekünk kell a tiéd.